Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

TÁRGYAKÉS TÁRGYTÖRTÉNET - Szarvas Zsuzsa: Tárgyak és tárgyak

ció" a régi építésű házakban, tehát az általam most elemzettekben, megszűnni látszik. Ezek a lakóházak koruknál, típusuknál fogva nem nagy épületek, így még a számban lecsökkent családnak sem okoz különösebb gondot a helyiségek kihasználása. A másik oldalon viszont ott vannak azok az új építésű lakóházak, egész utcasorok, amelyeknek nagy része már azzal a céllal épült, hogy vendéglátásra alkalmas legyen. Ezt a funkciót teljes emelet vagy akár emeletek hivatottak betölteni. E lakrészek viszont az év nagy részében, vendégek hiányában üresen állnak, nem kevés fejtörést, anyagi gondokat is okozva a benne lakóknak. Ezek a komfortos, berendezett lakrészek felfoghatók a „tiszta szoba" új környezetben való megjelenéseként is. Mindegyikükre jellemző, hogy a vendégek valós vagy elképzelt igényeihez alkalmazkodva, ha nem is a berendezést, de a komfort-fokozatot illetően a tulajdonosénál eggyel magasabb szintet képviselnek. Egyre több helyen tapasztalható például, hogy minden vendégszobához saját fürdőszobát alakítanak ki, miközben a családnak többnyire egy van. Az általam elemzett hat család között is található egy, ahol emelet-ráépítéssel teremtettek kiadó lakrészt. Az idegenforgalommal összefüggő új funkció megjelenését jelentik még a beépített tornácok, verandák, teraszok is, amelyek megfelelő időjárási viszonyok között a vendégfogadásnak egyre inkább fő területeivé válnak. (Lehetőség szerint a kíváncsiskodó néprajzkutatót is ezeken a tereken fogadják). Az ilyen típusú, korábban is meglévő, csak éppen többnyire kihasználatlan terek új funkcióba kerülnek, s a másolt mintán túl lehetővé tesznek egyfajta távolságtartást, a privát szféra szélesebb körű védelmét. A fiatalabb generáció esetében el is „szakadhatnak" magától a lakóépülettől; megjelennek a kertben külön épített fedett, kisebb-nagyobb teraszok, „szalétlik", amelyeket a szobát kivevők igényeihez is lehet igazítani: a vendégeknek lehetőségük nyílik, hogy szobájukon kívül máshol is tartózkodhassanak - esetleg a háziakkal együtt. A használati tárgyakat illetően annak - a már húsz évvel ezelőtt is világosan érzékelhető - folyamatnak a lezárulását véltem érzékelni, amelynek során a használatból kikerült tárgyak elveszítik használóik számára jelentőségüket, és semmilyen formában nem képesek a túlélésre. Míg korábbi kutatásaimban (a most vizsgált családoknál is) akadtak olyan tárgyak, elsősorban bútorok, amelyek az elsődleges használatból kikerülve, másik helyiségben, esetleg lefokozott funkcióban még egy ideig tovább éltek, a mostani kutatás ilyen tárgyakra nem talált példát. A tárgyak elveszíteni látszanak használóikhoz való személyes kötődésüket, amikor nincs rájuk szükség, és mód van újak vásárlására, egyszerűen megszabadulnak tőlük. Ez a sorsa az örökölt vagy nászajándékba kapott szobabútornak csakúgy, mint a lecserélendő konyhabútornak. Az évenként megszervezett lomtalanítási akciók megfelelő és tervezhető alkalmat biztosítanak az ilyen tárgyaktól való megszabadulásra. A korábbi tapasztalatokhoz képest felgyorsult a bútorok, konyhabútorok, háztartási eszközök cseréje, míg korábban egy-egy bútor akár egy egész emberöltőn át végigkísérhetett, de legalábbis a házasságkötéstől számítva kiszolgálhatott egy családot (erre húsz évvel ezelőtt magam is számos példát láttam), mára a bútorokat 15-20 évente, a háztartási gépeket (pl. tv, mosógép) nagyjából 8-10 évente cserélik. A bútoroktól való drasztikus megszabadulás egyetlen kivételét, s ezzel együtt a továbbélés egyetlen lehetőségét az jelenti, amikor a lecserélt szobabútort, vagy annak 459