Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

SZOKÁSOK, TÁRSADALOM - Szabó Magdolna: Borszólító

Apostolok oszlásakor, ha a szél északról fúj, drága lesz a gabona, ha nyugatról fúj, a bor lesz drága. Esős nyáridőn mondják a borúlátók: Sok káposzta, sok sarjú, akkor a bor savanyú. Az optimistábbak úgy vélik, a szőlőt Szeptember érleli, október mézeli. A megfontoltak azt tartják, néhány érlelő-édesítő napért nem érdemes kockáztatni, a szürethez Akár haszon, akár kár, Simon-Júda a határ. Hogy kinek van igaza, arra a novemberi jeles nap ad választ: A bornak Szent Márton a bírája. Mindenesetre a kívánság úgy hangzik: Bő szüretet, nagy csizmát. Merthogy a tapasztalatok szerint Szűk szüret, szűk aratás, egész házomlás. S ha netán bekövetkezik a sanyarúság, vigasztalásul ott a Lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér. A megfontoltabb gazda viszont a reménykedés mellett ismeri azt a mondást is, miszerint Késő a bort akkor kímélni, amikor már az anyjára szállott, és már akkor elkezd takarékoskodni vele, amikor még bőven van. Rá biztosan nem lesz igaz a hasonlat, hogy Úgy marad, mint a megszedett szőlő, vagy Szomorú, mint a megszedett szőlőben a kunyhó. Az ilyen ember tudja, Szomjúnak kezébe való a pintes pohár, annak ad a borából, aki megérdemli, nála nincsen ivócimboraság. Meglehet, nem lesz olyan módos, hogy Borral mosakodik, kolbásszal törölközik, de megbecsülik. S ha már felemlegettük a kolbászt, jegyezzük meg, hogy a borszólítók, a mulatozók az étkeket sokszor rigmusolják együtt a nemes nedűvel: Mint a szép csöves paprika a húsba kívánkozik, lelkem úgy óhajt a borra, és érte ácsingózik. Tele hordó borral álljon, az abroncs kolbásszá váljon, az ászok sonkává váljon, sült tyúk csapon strázsát álljon. Bor előtt pályinka után egy kis kolbász, hogy a kávé meg ne ártsík. A jámboros óhajok mellett olyan csavaros állításokkal is találkozhatunk, mint az, hogy a Legjobb hal a bor, abban nincsen szálka, továbbá azért igyunk reá bort, mert A hal úszni szeret. S tekintve, hogy Azt hiszi az étel, a kutya ette meg, ha vizet isznak rá, ildomos a magyar mentalitás szerint az étkezéskor bort fogyasztani. Nem sört, hiszen Jobb a Krisztus főzte, mint a Kristóf főzte. Mert meglehet, hogy más népek azt kedvelik, de mi azt tartjuk: A sörnek is csak bor az anyja. Ha mégis úgy hozná a sors, hogy sört is kell inni, akkor úgy szól a figyelmeztetés: Sörre bor, mindenkor, borra sör, meggyötör. Az újabb keletű mondás a két szesz keveréséről tömören fenyegető képet fest: Söröcske - borocska - Baracska. Talán azért, mert Két dudás egy csárdában nem fér megl Talán csak azokra vonatkozik, akik Sűrűn emelgetik a poharat? Vagy arra, aki Mélyen belenéz az üvegbei Vagy egészen más értelmezése is lehetséges? Hogy a sörnek és a bornak lesz-e közös útja, milyen hosszú, s hová vezet, miként alakítja a magyar embert, a mindennapok „ivókultúráját", az úgynevezett vinifolklórt, illetve az igazi magyar bor-folklórunkat, hagyományainkat, szokásainkat, azt későbbi idők mutatják meg. A bor körüli varázslat az utóbbi évtizedekben változik, úgy tűnik Ért szőlő az éretlennel megy egy csöbörbe. Sok hamiskás borbarát Szabadon jár, mint a csősz lova, szőlőtőkét sosem látott lőréjével megszedi hasznát, majd meglép, mint azok, akikre valaha azt mondták, Eladta a szőlőföldjét. Hogy ezek a hitványok meddig garázdálkodnak még, beteljesítve a régi mondást Egy rohadt szőlőszem egész tőkét megveszt, nem tudni. Egyelőre úgy látszik, nem fenyegeti őket elég hatékonyan senki azzal, hogy Megadod még a szőlő árát. Pancsolt, „nejlonboraik" bódítanak a panelivókban, a kiskocsma névre méltatlan falusi és külvárosi butuldákban, ahol csak az a cél, hogy Kitekerik az üveg nyakát - s vele a magyar borkultúráét. Igaz, a hagyománymentéssel - piaci marketing és turistacsalogató elem395