Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

SZOKÁSOK, TÁRSADALOM - Barna Gábor: A szegényebb társadalmi rétegek munkakörülményei és társadalmi kapcsolatai Kunszentmártonban a 19-20. század fordulóján

nagyobb számú nincstelen, napszámos réteg él egymás mellett. A nagybirtok viszont hiányzik. Az egy-két holdas gazdák életkörülményei nem sokban tértek el a nincste­len, napszámos réteg életmódjától. Miből élt tehát ez a mintegy 5000 ember, Kunszentmárton lakosságának majd­nem fele? Mivel foglalkoztak? Mi volt helyük Kunszentmárton gazdasági és társa­dalmi rendszerében? Hogyan viszonyultak más társadalmi rétegekhez? Milyen élet­stratégiákat dolgoztak ki helyzetük javítására? E réteg saját tulajdon és mesterség híján állandó munkássereget jelentett a gaz­dák, a különböző vállalkozók és a közeli-távoli uradalmak számára. Legfontosabb munkáik mezőgazdasági jellegűek voltak. Egyéb: kubikos, gyári stb. munkát viszony­lag kevesen végeztek. Sőt, egyes munkák, mint a kubikolás is, csak egyes időszakban és évszakokban jelentettek megélhetési forrásokat, mint például a 19. század második felében, utolsó harmadában vagy az 1930-as évek végén, amikor a háborús konjunk­túra már éreztette hatását. Változóan alakult a summásmunka jelentősége is. A helyi és a környékbeli üzemekben (malmok, fatelepek, téglagyárak, stb.) dolgozók száma, legalábbis az állandó alkalmazottaké, meglehetősen alacsony volt. E munkáknak volt szezonális jellege. A továbbiakban ezt a szezonalitást figyelembe véve mutatom be a legfontosabb munkalehetőségeket és alkalmakat. 1. A tavaszi talajelőkészítő munkák során már sokan kaptak alkalmazást. Külö­nösen a környékbeli településeken, birtokos szőlősgazdák vették igénybe a kubikusok munkáját a szőlő nyitásakor, hiszen a kubikusok ehhez a földmunkához is jól értettek. Velük forgatták a homokot az új telepítésű szőlők alá is. Munkájukért a mindenkori napszámot kapták. A kunszentmártoni kubikusok számára a 20. század első felében azonban már nem a földmunka jelentette a legfőbb jövedelmi forrást. Hiszen a 19. századi folyam­szabályozások, a vasútépítések ideje már elmúlt. Ennek során annak idején egész évre, s nemegyszer külföldre is elmentek munkát vállalni. A két világháború közti évtizedekben csak az év kisebb részében, kora tavasszal és késő ősszel kubikoltak. A telet mindig otthon töltötték, hiszen a földi munka befagyott. Tavasszal sokan jártak közülük kertet ásni. Ok végezték a község területén az ároktisztítást. Többen foglal­koztak vályogveréssel is. Néhányuknak évekig munkaalkalmat jelentett a községi, a Czirbusz- és a Mátray-féle téglagyár, de eljártak Martfűre is téglagyári munkára. A téglagyárakban, ahol ekkor még mindent kézi erővel végeztek, téglások, cserepesek voltak. Az ármentesítő társulatnál dolgozók a gátakat emelték, javították, csatornákat tisztítottak, ástak. Az 1930-as évek második felében, az 1940-es évek elején hosszú hónapokig tartó gyár- és repülőtér építési munkákra is eljártak. Ennek során többen bejárták az akkori, megnagyobbodott ország területét Veszprémtől a Bácskáig. A kunszentmártoni kubikusok legtöbbször talicskás munkál végeztek. Kordély­lyal ritkán dolgoztak. Nem is szerették ezt annyira, mert a sok karos munka miatt nagyon nehéz volt. Általában bandában dolgoztak, s a közös keresményt a bandagaz­da osztotta szét a munkások között. A bandagazdáknak jól kellett ismerni a munkaal­kalmakat, a munkálatokat vezető mérnököket, s jó kapcsolatot kellett tartaniuk mun­kásaikkal. Kunszentmártoni bandagazdák voltak: Csepesz István, Varga Mihály, Szil­ágyi László, Tígyi Antal. Sípos András és Nagy Gulyás István. A munka jellegéről, a bérről mindig ők intézték a tárgyalásokat a mérnökökkel és a vállalkozókkal. Az 357

Next

/
Thumbnails
Contents