Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

MUNKÁK ÉS EMBEREK - Simon András: Adatok a halasi hegyközség történetéhez

meg akarják alakítani és annak a vezetése újra az urak kezébe kerüljön, mi azonban ezt megakadályozzuk." A jegyzőkönyvhöz tartozó Feljegyzés még pontosabban utal az eseményeket mozgató szakszervezet. Kommunista Párt és a velük szembehelyez­kedő Kisgazda Párt jelenlétére, szerepére. „1947. VI. 21-én d.e. 8 órára újabb pártközi értekezletet tartottunk a hegyközség békés működésének biztosítására. Ez az értekez­let meghiúsult. 10 óra 15 percig tartott. Nem jelentek meg a Kisgazdák, csak 10 óra körül és ekkor minden újabb megegyezési kísérletet elutasítottak. Viszont a FEKOSz, mint szakszervezet, a Kommunista Párt támogatásával egyenlő keretet követelt és ezzel a megegyezést meggátolta. 10 óra 30 perckor az ajtókat döngető tömeg előtt az ajtót meg kellett nyitni és a közgyűlés jegyzőkönyv szerint lezajlott. 10 óra 50 perckor a közgyűlés szétoszlása után a Kisgazdapárt zárt sorokban vonult fel a közgyűlés megtartására. A terembe visszajutni már nem lehetett. A Kisgazdapárt állítólag alaku­ló közgyűlést tartott." 3 7 Ezt követően 1947. szeptember 13-án a hegyközség irodájá­ban bizottsági ülést tartottak, ezen jelen volt Kiss Illés Antal elnök, Kardos Pál hegy­községi bíró, s más bizottsági tagok illetve tisztviselők. Az elnök visszautalt a júniusi közgyűlésre és hangsúlyozta, azt azért nem lehetett megtartani, mert „nem hegyköz­ségi tagok is behatoltak..." Majd ismertette, hogy a közigazgatási bizottság a Kiskun­halasi Hegyközség önkormányzatát felfüggesztette, és a városi tanács a hegyközség feladatkörének ideiglenes ellátásával Simon István okleveles gazdát bízta meg. Ezek után Osztobányi Ferenc bizottsági tag indítványozta, hogy az új megbízott lépjen érintkezésbe a politikai pártokkal, valamint a helyi szőlő- és gyümölcstermesztő gaz­dákkal, és kísérelje meg a hegyközség mielőbbi újjáalakítását. 3 8 Az 1947. szeptember 15-én kelt jegyzőkönyv arról tanúskodik, hogy Simon István megbízott átvette a hegyközség feladatkörét. A dokumentum - a hegyközség pénzügyei mellett - tartal­mazza az aktuális taglétszámot (4814 fő), s utal arra, miszerint a hegyközség tulajdo­nában több mint 9 hold területű faiskola van, ebből 3 holdnyi betelepített, a többi szántó. 3 9 Egy 1949-ben kelt levél 10 kh ingatlanvagyonról szól, a három holdnyi fais­kola mellett 3 kh őszi rozsot említenek, a fennmaradt terület pedig szántó. 4 0 Egy mi­niszteri körrendelet hatására 1948 decemberében készített leltár a hegyközség tulaj­donában lévő eszközöket is sorra veszi. Ezek zömmel a növényvédelmi berendezések: permetezőgépek és porozok (Glória-, Arborfer Univerzál-, Árpád- illetve Ezerjó-féle permetezők, valamint Fürkész típusú porozó). 4 1 A fentebb említett 1949-ből való levél összesen 143 db permetezőt említ. A Kiskunhalasi Hegyközség végleges felszámolását, a vagyontárgyak átadását a DÉFOSZ-nak (Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége) egy 1949. június 23-án kelt jegyzőkönyv rögzíti. 4 2 A 20. század derekának történelmi és politikai változásai közepette született kormányrendelet országszerte egy több évszázados múltra visszatekintő, működőké­3 7 BKML Kkh. IX/258. Hegyközségi Jegyzőkönyv és Feljegyzés 1947. június 21. 3 8 BKML Kkh. IX/258. Hegyközségi Jegyzőkönyv 1947. szeptember 13. (130/1947.) 3 9 BKML Kkh. IX/258. Hegyközségi Jegyzőkönyv 1947. szeptember 15. (395/1947) 4 0 BKML Kkh. IX/258. 21/1949. 4 1 BKML Kkh. IX/258. Leltár 709/1948 4 2 BKML Kkh. IX/258. Hegyközségi Jegyzőkönyv 1949. június 23. (137/1949) 350

Next

/
Thumbnails
Contents