Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

KÖSZÖNTŐK, EMLÉKEZÉSEK - Szabó Ferenc: Juhász Antal Békés megyei kapcsolatairól

Az orosházi monográfia - mint mezővárosi szintézis - széles körű szakmai és közönségsikere nagy biztatást adott Juhász Antalnak éppúgy, mint nekem. Ennek eredménye volt az a mintegy másfél évtized, amikor a korszerű város- és községmonográfiák szervezésében, megalkotásában és kiadásában Békés, Csongrád, majd Hajdú-Bihar megyék jártak az élen. Juhász Antal - a tápai gyökerekből táplálkozó Ilia Mihállyal együttes szerkesztésben és javarészt közös szerzőségben - 1971-ben bocsátotta közre a „Tápé története és népélete", mint mélyfúrás módszerű falumonográfia, vaskos kötetét. Számos résztéma feldolgozására a néprajzos és a történész szakma legjobbjait sikerült megnyerniük A „Tápé" tudományos elismerése és „köznépi" olvasottsága éppúgy gazdagnak bizonyult, mint a már említett sándorfalvi köteté (1978), amelynek a történeti részét írta meg igényesen az ifjabb Juhász. Békés megyében 1970-ben egy békéscsabai történeti tanulmánykötet (Kristó Gyula és Székely Lajos szerkesztésében), a monográfiák sorában pedig az 1973-ban napvilágot látott kétkötetes „Mezőberény története" és a „Vésztő története", majd a Gyomai tanulmányok (1977), azután a „Szeghalom" c. tanulmánykötet (1979) jelent meg, az utóbbi négy a szerkesztésemben. A nyolcvanas évek derekán került ki a nyomdából Békéscsaba történeti monográfiájának 1848-ig terjedő első kötete (Jankovich B. Dénes és Erdmann Gyula szerkesztésében), amelyet azóta a néprajzi és a művelődéstörténeti kötet követett. Akkor indult el Szeged és Hódmezővásárhely, utóbb Makó monográfiájának szervezése és kiadása. (Méltatásuk már nem abba az időkörbe tartozik, amiről itt - Juhász Antal úttörését kiemelve - írni akarok, mivel az ő 1978 utáni, ma is folytatott szerkesztői tevékenységét már nem tárgyalom.) A Békés és Csongrád alkotó csoportjai, szerkesztői között az 1970-es évtizedben folyó nemes „versengés" egymásra figyelő, egymás megoldásaiból tanuló, egymást segítő és népszerűsítő tartalmának a lényegét néhány tény fejezi ki a legjobban: A sándorfalvi monográfia 1979 májusában tartott szakmai mérlegelése alkalmával a történeti fejezetek értékelésére kértek. A Békési Életben az egész kötetről beható elemzést adtam, mint ahogy a Tápé története és néprajzáról is az elsők között írtam alaposabban a Tiszatájba. Juhász Antal, aki a szegedi múzeum tudományos igazgatóhelyettesi beosztásából megérdemelten került 1991-ben az egyetem néprajzi tanszékének vezetői székébe, tanári pályafutása során leginkább a hallgatók útján ápolta és ápolja tovább régebbi és újabb Békés megyei kapcsolatait, de mindig szívesen vállalta múzeumi kiállítások megnyitását, szakelőadások tartását, kéziratok lektorálását is. 1997 nyarán ő volt az aradi és a békéscsabai múzeumok által szervezett, az államhatár két oldalán megvalósított közös gyüjtőtábor elsőszámú szakmai felkészítője és irányítója. Az ebben a köszöntő szándékot is magában foglaló írásban felelevenített mozaikok valójában egy hosszú ideje tartó folyamatról tanúskodnak. Arról, hogy a szegedi néprajzkutatás kiemelkedő művelőjének, Juhász Antal professzornak a szemhatára ifjú éveitől kezdve az Alföld szinte egész területét átfogta, s azon belül mindig megbecsülte, bekapcsolódásával is segítette a Békés megyében született eredményeket. 31