Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

MUNKÁK ÉS EMBEREK - Ozsváth Gábor: Hagyományos malmok Erdélyben

Gheorghe Dinufá. Mircea Taban az Al-Duna vidékéről adott közre kisebb publikációkat.

3

1 Balázs György és Vajkai Zsófia a bánáti határőrvidékről írt összehasonlító tanulmányt.

3

2 E rövid áttekintésből is világosan kitetszik, hogy tárgykörünkben bár születtek kisebb-nagyobb közlemények, azonban Tarisznyás Mártonnak a Gyergyó történeti néprajza című kötet fejezeteként közölt tanulmánya kivételével nem készült igazán alapos, levéltári forrásokkal is alátámasztott, a témát a technika- és társadalomtörténeti, népéleti összefüggéseiben tárgyaló munka. E hiány csupán a legkisebb mértékben írható a kutatók szűkebb körű érdeklődése számlájára. Tény, hogy Erdélyben a néprajztudományt az 1960-as évektől fokozatosan nem csupán mint akadémiai diszciplínát száműzték, hanem művelői elöl gondosan elzárták a gazdag levéltári forrásokat is. A levéltárak csupán a 20. század utolsó évtizedében kezdtek megnyílni, és ekkor is csupán a kivételesen szerencsés és kitartó kutatók előtt. Mindezidáig az érdeklődő csupán a családi iratokra, visszaemlékezésekre és a gazdag erdélyi tárgykultúrára támaszkodhatott. Az a gazdagság, amely tárgyi néprajzi értékeinkben erdélyi viszonylatban még tetten érhető, napjainkra már nagyon relatívvá vált. Gazdagságról beszélhetünk a mai polgárosult nyugati, de a magyar társadalomhoz hasonlítva is; azonban lehangoló képet mutat, ha csak néhány évvel korábbi önmagához viszonyítjuk. A megjelenő szakirodalom és saját gyűjtőútjaim tapasztalatai alapján azt kell szomorúan megállapítanom, hogy míg a nagy, központi értékmegőrzési és felmérési programok a legtöbb esetben a kuriális és szakrális színterek számbavételét és megőrzését tűzték ki célul, addig a népi gazdálkodás-, ipar- és mesterségtörténeti építményeink a pár évvel korábbi, működő állapotukból szinte teljesen az enyészetté váltak anélkül, hogy a kutatók figyelmét felkeltették volna. E területnek a jelen adottságok melletti elhanyagolása egyetemes, magyar és erdélyi néprajztudományunk számára egyaránt vissza nem fordítható mulasztást jelent. Ezért a népi gazdaság és társadalom egyik alapvető funkcionális elemének, a hagyományos, működésben lévő malmoknak Erdélyben máig vizsgálható molinogenealógia bemutatásával kívánom szemléltetni, hogy - minden vészharang ellenére is - ma még bőven van feladata a tárgyi néprajz művelőjének. A népélet e szűk szelete is jelzi, hogy van még jogosultsága a megújhodásra nyitott, hagyományos néprajzkutatásnak a huszonegyedik század küszöbén is. A hagyományos malmok iránti érdeklődésem közel két évtizede vált bennem tudatossá. Felső-Háromszék számított szakmai tájékozódásom kiinduló pontjának, innen tágult érdeklődési köröm a nagyobb tájegység irányába. Erdélyi kutatási viszonypontjaim megválasztásánál nagy segítségemre szolgált Cornel Irimie 1967-ben megjelent munkája,

3

3 ugyanis e mű a kutatásaim megkezdése előtti emberöltöt mutatja be statisztikai pontossággal. Miután - szemünk előtt gyors és sokszor hirtelen változáson átmenve - napjainkig eredeti küldetésüknek megfelelően maradtak fenn hagyományos malmok és vízi szerkezetek, eldöntendő, hogy elszigetelt, lokális vagy általános jelenséggel állunk szemben. E kérdés megválaszolása érdekében felállítottam egy 3

1 Taban. M. 1988.: 1990.; Dinu(ä. G. 1975. 3

2 Balázs Gy.-Vajkai Zs. 1999. 3

3 Irimie. C. 1968. 314