Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

TÁJ ÉS TELEPÜLÉS - Nóvák László Ferenc: Táj, ember, település

pit meg. Létezik a központi, legvárosiasabb mag templomokkal, rangos középületekkel, lakóházakkal. Ezt övezi a falusias település, tágas portákkal, rajtuk az agrártermeléshez szükséges építményekkel. A harmadik település a határban lévő tanyavilág, a szórvány település.

4 A településföldrajz morfológiai szemlélete statikus, nem valóságos állapotot tükröz. A település szerves egység, nem lehet egyes részeit elkülönülten vizsgálni a többitől. Hódmezővásárhely is jellegzetes nagyhatárú alföldi mezőváros. A mezőváros esetében a település városias jellegét az agrárium határozta meg. Ellentétben a városok vertikális építkezésével, emeletes lakóházaival, sűrű lakottságával, fejlett infrastruktúrájával (csatorna, úthálózat, stb), a mezőváros horizontális kiterjedésű, nagy alapterületű település, melynek a népsűrűsége viszonylag alacsony, s elmaradott az infrastruktúrája. Struktúráját a mezőgazdálkodás határozta meg. Tágas porták alkotják központját, ahol a lakóház mellett fontos gazdasági épületek épültek fel (kamra, istálló, szín). A lakosság a belső központban koncentrálódik, de nagy területen. Az alföldi nagyhatárú helységek, mezővárosok fő jellegzetessége a kertesség vagy kétbeltelkűség. A házas porták alkotják a központ belső magját, s akörül helyezkedett el a kertség, ahol a gazdasági épületek foglaltak helyet. Valójában a gazdasági udvar funkció térben elkülönült a lakástól. A házak viszonylag sűrűn rendszerint halmazosan helyezkedtek el - mint például Cegléd, Nagykőrös, Hajdúböszörmény, Jászapáti esetében -, a gazdasági kertek viszont tágas terüek voltak. A sajátos birtokjogi viszonyoknak tulajdoníthatóan, több nagyhatárú alföldi település - köztük Kecskemét és Hódmezővásárhely - belső központja nem osztódott meg funkció tekintetében, viszont már eleve hozzátartoztak határbeli üzemhelyek, üzemközpontok, amelyek a gazdasági funkciót testesítették meg, tehermentesítve azáltal a lakóközpontot. A magyar településfejlődés, ezen belül is hangsúlyozottan az alföldi települések kialakulásának, fejlődésének alapvetően meghatározó tényezői a sajátos birtokviszonyok. A kiváltságos hajdú és jászkun területek kivételével a települések földesúri birtokot képeztek, a település szerveződését a földesúr-jobbágy közti jogviszony határozta meg. A Werbőczi-féle Tripartitum szerint a jobbágy földtulajdonnal nem rendelkezhetett, csupán a nemes földesúr, viszont a jobbágy a földesúr tulajdonát birtokolhatta, használhatta, amelyért meghatározott úrbért kellett fizetnie. A jobbágy birtokában lévő földterület alkotta a telekszervezetet. A jobbágy telekszervezet határozta meg a település struktúráját. Az úrbéres jobbágy házastelket, fundust kapott a település központjában, s ahhoz különböző földek tartoztak a határban, így szántó, kaszáló, kender, káposztás földek. A település struktúráját a házastelkek rendszere határozta meg, s a település egészét, a határral együtt a különböző művelésági földterületek. Tekintettel arra, hogy a telekszervezet a 14. században alakult ki, a jobbágyság intézménye viszony képlékeny volt. Különösen előnyös helyzetet élveztek azok a helységek, amelyekben nem lakott földesúr, s a közösség egy összegben váltotta meg úrbéri terheit, cenzust fizetett. A 16. század közepén beköszöntő török hódoltság is a jobbágy telekszervezet megszilárdulását tette lehetetlenné. A jobbágyság nagyobb szabadságot élvezhetett, megerősödött a mezővárosi autonómia. Ennek tulajdoníthatóan - mint például Nagykőrös, Cegléd, Kecskemét esetében is -, nem történt szabályozás, természetes fejlődés útján haladva alakult ki a halmazosan elhelyezkedő 4 Mendöl T. 1963. 258