Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

KÖSZÖNTŐK, EMLÉKEZÉSEK - Ifj. Lele József: A csontozó késtől a néprajzosságig

1974-ben ki kellett üríteni a néprajzi raktárt. Parkettacsiszolás és festés következett. A hatalmas anyagot a folyosóra, illetve az ideiglenesen lezárt néprajzi kiállításba kellett hordani. Tónival végeztük ezt a hatalmas munkát. Természetesnek vette, hogy keményen dolgozott, annak ellenére, hogy kérhette volna az igazgatóságot külső segítség fogadására. Nem tette, hanem dolgozott. A deszkalapok helyett vaspolcokat állítottak, melyekre visszahordtuk az anyagot. Azt már jobbadán magam csináltam. Most már szigorú tematika szerint rakodtam. A cserépedényes szekrényeket már nem vittük vissza a raktárba, hanem kint hagytuk a folyosón. Ma is ott vannak, szép látványt nyújtanak. 1971-ben megjelent a Tápé kötet, melyben Tónival közös fejezetünk lett a Közlekedés, teherhordás. Besegítettem Andrásfalvy Bertalan Állattartás című fejezetének gyűjtésébe, majd Péter László kérésére megcsináltam a kötet név- és tárgymutatóját. Csak sajnálni tudom, hogy nem jelentette meg. A megújult néprajzi raktárban most már én rendezgettem a tárgyakat, negatívokat. Az én dolgom lett a néprajzi és nyelvjárási pályázatokra beküldött dolgozatok leltározása, mutatócédulázása. A pályázatokon magam is részt vettem. Sikeres munkáim egy részét Tóni megjelentette a múzeumi évkönyvben, ami újabb lendületet adott ahhoz, hogy föltétlen kitartsak és napról napra bizonyítsam idetermettségemet. Ebben egyre inkább éreztem Tóni mesteremmé válását. Neki köszönhetem, hogy 1972-ben már részt vehettem Sárospatakon egy néprajzi konferencián, majd több éven át a Nyíregyházán megrendezett nyári egyetemeken. így vált lehetővé számomra, hogy Tápé és Szeged néprajza mellett más vidék hagyományait is megismerjem. Egy ilyen útról hazatérve kérte Tóni, hogy adjak le a Délmagyarországnak egy egyoldalas tudósítást az ott szerzett tapasztalataimról. Megírtam. Kevés javítással jónak találta. Legépeltem és átvittem a sajtóházba. Attól fogva írogatok. A Hagyományok Tápén című, a „Délmagyar"-ban megjelent sorozatomból 1988-ban Tóni állított össze egy kötetet. Nagy esemény volt ez az életemben: Tápé 850 éves jubileumára készült el a kötet. Közben gyűjtöttünk és leltározgattunk tovább. Egyre több szakembert ismerhettem meg, akiktől szintén sokat tanultam. A régi pályázók közül Zöldi Pali bácsira, Asztalos Péter Kálmánra, Papp Imrére, Komoly Pálra, Páncél Józsefnére, Sipos Erzsébetre emlékezem szívesen, és természetesen Szigeti Györgyre, kinek pályaművei nemegyszer adtak tápai ötleteket. Időközben újabb nagy munka várt ránk. A Képtár három szintjén néprajzi kiállítást rendeztünk. Minden egyes darabot ketten, kézikocsin hordtunk át oda, majd zárás után vissza. Rendeztünk kiállítást a Néprajzi Múzeumban „Csongrád megye népművészete" címmel, és évente legalább három tematikus vándorkiállítást a Szeged környéki települések kultúrházaiban. Talán ezeknél is nagyobb munka volt egy új állandó néprajzi kiállítás rendezése. Egy nádtetős ház készült, fél fedéllel, benne konyhával, nagyházzal. A padláson pedig olyan tárgyak kerültek kiállításra, amelyek a parasztházak padlásán ténylegesen megtalálhatók voltak. Bálint Sándor, Tóni és Ottó egyre gyakrabban hozták ki vendégeiket, barátaikat Tápéra. A templom gótikus szentélyét, a temetői kápolnát, a kompot és az egyre gyarapodó gyűjteményemet megnézni. Egy ilyen látogatáskor jutott el hozzám Ortutay Gyula és felesége, később a budapesti egyetem néprajzi tanszékének tanárai és diák23