Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

„VÍZENJÁRÓK" - Szűcs Judit: Átkelés a Tiszán Csongrád és a Nagyrét között

átjárás megszűnését a magán földtulajdon minimálisra csökkenése, illetve a gyorsabb közlekedést biztosító autók használatának terjedése okozta. Hajdú János (sz. 1932), aki napjainkban is a Nagyrétben gazdálkodik, közlése szerint 1960-ban 319 lakott tanyája közül 2004-ben már csak 10 lakott, 40-50 még áll, de nem lakják. A mámai kompnál a folyó sodrása a szűk meder miatt kedvező volt. A járművet, a parttól eltávolodva, a kötél, a csiga vezette, és a víz sodrása átvitte a túlsó partra. A kompra négy kocsi fért, tehát a rakodótere fele akkora volt, mint a hajóhídi kompnak. A komppal átkelés veszélyeire a 20. század elejéről is vannak adataink. A Tiszavidék írja 1911. november 12-én, hogy a mámai kompjárónál Forgó József kocsija, két lova az állatok nyugtalansága miatt a folyó közepén a kompról a Tiszába zuhant és a vízbe veszett. Forgó úszni kezdett, majd a révészek kimentették a vízből. Ezen a kompon nemcsak a nagyréti gazdák jártak a szőlőbe, hanem a szőlőből, ahogy ők mondták, a „homokiak", a homoki szegény emberek Bokrosról, Tiszaoldalról mentek át a nagyréti gazdákhoz részesnek, napszámba. Az utóbbiak gyalogosan indultak útnak. Köztük legismertebb volt Kocogi Balla István, Hatvani építész kapás embere, aki az építész tanyája és az otthona közötti 10 kilométert oda-vissza kétszer tette meg naponta. Az 1950-es években még a Nagyrétből a mámai kompon sok gyümölcsöt áthordtak a bokrosi átvevöhelyre. Míg a mámai komp a téeszesítés után a magángazdaságok megszűnésével leállt, addig a hajóhídi komp napjainkban is működik. Az idős parasztemberek gazdaságuk megszűnése után, gyakran halálukig ragaszkodtak, néhányan napjainkban is ragaszkodnak a tanyai életmódhoz, visszajártak, visszajárnak a tanyaföldön gazdálkodni. Ők tették, teszik ki - még ha csökkenő számban is - a hajóhídnál közlekedők egy részét. A forgalom másik része a Tiszazugból érkezik, illetve abba az irányba megy. Az ebből az irányból érkezők számára jelent rövidebb utat. A csongrádi hajóhídi és mámai komp működése jelzi, hogy a 20. század második feléig, az 1960-as, 1970-es évekig a Tisza partján lakók és gazdálkodók számára az egymáshoz közeli átkelőhelyeken közlekedés életük természetes része, a hagyományos paraszti gazdálkodás feltétele volt. Sajnos, Csongrádon már nem sikerült olyan visszaemlékezőt találni, aki a komp részeit, készítését és működését elmondta volna úgy, ahogy ez hatvan évvel ezelőtt Szentesen, 30-35 évvel ezelőtt Tápén, szintén évtizedekkel ezelőtt a szolnoki Tiszaszakaszon és 9-10 évvel ezelőtt Mindszenten és Magyarkanizsán még elmondták.

15 Csongrádon a felsorolt helyeken leírt méretű és technikájú kompokhoz hasonló járhatott. Adatközlők voltak: Fekete Lászlóné Kása Viktória sz. 1930., Hajdú János sz.1932., Ormos Lajos 1908-2000., Ornyik Sándor sz. 1930., Puskás József sz. 1927. 1

5 Nyíri A. 1948. 70-74; Juhász A.-Lele J. 1971. 415-422; Bálint S. 1977. 19-20; Tóth F. 1977. 25-64; Bárkányi I. 1996. 478-479; Szabó L. 2000. 203-214: BellonT. 1998.31-39. 142