Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

„VÍZENJÁRÓK" - Szilágyi Miklós: Egy Szeged környéki halászszerszám történetéhez és táji kapcsolataihoz

úgyszintén két ember kezeli csónakról. Herman Ottónál a következő adatokat találjuk: átmérője 5-6 méter, sem összehúzó ina, sem varsája (Nyírinél buggya) nincs. Kezelését ugyanúgy írja le, mint már ismertettük. Jankó János az előbbi adatot csak azzal egészíti ki, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi gyűjteményében vannak olyan rác-pendelhálók, melyek oldaltáskákkal vannak felszerelve, ami azonban - jegyzi meg Jankó - lehet későbbi tökéletesítés is, vagy a székelyföldi mintájára, vagy egyéni tapasztalás eredményeképpen. Ennek a két adatnak a tanulságait levonva a következőket kell megállapítanunk: a.) Jankó csak a múzeumban látott a Nyíri közölte formával teljesen egyező hálót, s ennek népi nevét nem ismerhette - figyelembe véve a korabeli muzeológiát, melynek célja a szerszámok, eszközök összegyűjtése, sokszor a pontos terminológia és használati mód feljegyzése nélkül. Nincs tehát kizárva, hogy a tipológiailag egyező két háló az elnevezés tekintetében is egyezést mutatott. b.) Az alakilag ugyan eltérő rácpendelháló, melyet dunai hálónak jellemez Herman Ottó, úgyszintén nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egyéb néven is nevezhették ezt a hálót. A rác jelző csupán megkülönböztetőnek hat, amit - éppen a Dunán - csak a gyűjtőnek mondtak, s alaposabb utána járás felderíthette volna a háló helyi nevét, mely esetleg a száma is lehetett. Ez azonban egy lépéssel messzebb visz szándékunknál: a megalapozatlan hipotézis nem segít a probléma megoldásában. Mielőtt a délszláv párhuzamok ismertetéséhez kezdenénk, szükséges még egy magyar analógiát felemlítenünk, mely ugyan éppúgy másodlagos és ellenőrizhetetlen, mint a Szentesről közölt adat. A Tisza tiszafüredi - tiszaörvényi szakaszának halászatát vizsgálva Pócs István tiszaörvényi halásztól hallottam egy hálóról, melyet ömaga csak látott: dunai halászok próbálkoztak vele a Tiszán, de mert a víz és a vízfenék nem volt megfelelő, lemondtak az alkalmazásáról. A hálót slebzsáknak (sleppzsák) nevezte, s a következőképpen jellemezte: 6-7 méter átmérőjű, két ember dolgozik vele ladikról, a háló ina a fenéken jár, az ín egy darabja pedig a ladik peremébe vert szögekre van akasztva. A ladikot lassan viszi a víz lefelé, s amikor zsombékos helyre érnek, kiakasztják a szögből az ólmosinat, az ólomsúly lehúzza a hálót a fenékre, a halakat beborítja, s azok a háló buggyában fogva maradnak. A hálót azután a csúcsára kötött kötél segítségével húzzák ki, éppen úgy, mint a Pócs István által ugyancsak ismert és rácdobónak nevezett kisebb méretű vetőhálót, mely tipológiailag a székelyek ún. rokolyahálójávai egyeztethető.

1

0 Ilyen nevű hálóról tudtommal szintén nem emlékezik meg a szakirodalom, meglétét egyetlen szegényes adattal támogathatom. Varga Gyula szatmári gyűjtései során, a lápi életmód hagyományait kutatva, Cégénydányádon a következőket jegyezte fel vele kapcsolatban: „Slepzsák háló olyan, mint egy nagy zsák. Beledobják a vízbe és kihúzzák vele a halat." 1 Ez az adat sajnos csak annyit bizonyít, hogy kellett lennie ilyen nevű hálónknak, s hogy ez mindenképpen vetőháló volt. Az elterjedés vizsgálatánál sem pro, sem kontra nem lehet felhasználni, mert ez a szatmári közlés nem zárja 1

0 Saját gyűjtés 1958. júliusában 1

1 Varga Gy.: A lápi életmód és hagyományai. KLTE Néprajzi Intézet Adattára, ltsz. 273. 129