Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

„VÍZENJÁRÓK" - Szilágyi Miklós: Egy Szeged környéki halászszerszám történetéhez és táji kapcsolataihoz

SZILÁGYI MIKLÓS Egy Szeged környéki halászszerszám történetéhez és táji kapcsolataihoz S zokatlan, de - hadd reméljem - nem indokolatlan ennek a dolgozatnak a formai megoldása. Szokatlan, mert 1958-ban, másodéves egyetemista koromban írt, a budapesti és a debreceni néprajz szakos egyetemi hallgatók közös diákköri ülésén bemutatott (akkor természetesen kéziratban maradt) dolgozatomat közlöm, s kapcso­lok hozzá mai kiegészítéseket és következtetéseket - vagyis vállalnom kell a szembe­sülést egy ifjúkori zsengével, melynek eredményei, ha voltak ilyenek, úgyis bele kel­lett, hogy épüljenek későbbi halászatról szóló tanulmányaimba. Talán mégsem indo­kolatlan, s éppen ebben a szövegkörnyezetben: nemzedéktársat, évtizedek óta jó bará­tot köszöntve, ilyen módon emlékeztetni mindkettőnk ambíciótól feszülő ifjúságára, így nyomatékosítani az „akkor" és a „most" szédítő távolságát. Hiszen az „akkori" vélemény - legyen bár pályakezdésnek figyelemre méltó - csak mai korrekciókkal vállalható. És nem azért vállalhatatlan, mert tévedések, félreértések, pontatlan adat­értelmezések foglalata lenne a dolgozat, mely akár meg is jelenhetett volna „akkor", ha bevett szokás lett volna diák-dolgozatokat publikálni. Azért elsősorban, mert azóta sokkalta többet tud, mást tud a magyar etnográfia - általában és szinte minden rész­letkérdésről. Érdemes ezt a „többletet" - az általánosítás igényével - olykor-olykor szemügyre vennünk, még ha önelégült dicsekvésnek tetszik is, hogy miközben az életünk, íme, eliramlott, mi is hozzájárulhattunk ezzel-azzal a magyar etnográfia „többletéhez". Te is. Juhász Tóni, az immár 70 esztendős pályatárs, s talán én is ­mindketten a Tisza-vidék néprajzi kutatása iránt elkötelezetten. íme, az 1958. december 20-án előadott Egy magyar vetőháló és néprajzi kapcso­latai című dolgozat retusálatlan szövege. Csak annyit módosítottam a magam eredeti megfogalmazásán, amennyit Gunda prof. annak idején saját kezűleg belejavított a szövegembe. Nyíri Antal A kihaló szentesi víziélet néprajzi és népnyelvi maradványai című munkájában bemutat egy százma nevű vetőhálót, 2 mely ezideig egyedüli adat: ilyen nevű hálóval a magyar halászati irodalomban azóta sem találkozunk. Dolgozatom célja ennek a hálónak valószínű magyar analógiáira és délszláv, valamint román kap­csolataira rámutatni. Főleg a szegényes magyar anyag akadályoz abban, hogy általá­nosabb érvényű következtetésekbe bocsátkozzam, de néhány problémát azért mégis érintek. A vetőhálók különböző típusai Franciaországtól Kínáig, szinte megszakítás nél­kül Dél-Eurázsiában, 3 és Afrikában is igen sok helyen elterjedtek. 4 A halászatnak ezt ' V.o.: Szilágyi M. 1981: 460; Szilágyi M. 1995:94. 2 Nyíri A. 1948: 58-59. 3 Jankó J. 1900: 459. 127

Next

/
Thumbnails
Contents