Juhász Antal: A Duna-Tisza közi migráció és hatása a népi műveltségre (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Csongrád Megyei Levéltár, 2005)
VI. A MIGRÁCIÓ HATÁSA AZ ANYAGI MŰVELTSÉGRE - 3. A műveltség néhány sajátossága
Bálint Sándor az 1960-as években halasi földön jegyezte föl a szólásmondást: „A szpgedi embört, ha este mögkoppasfiják, rögeire kitollasodik. ' 65 6 Akkor még éltek olyan idős emberek, akik szemtanúi voltak/lehettek annak, vagy apáiktól hallottak arról, hogy a 19-20. század fordulóján a szegediek milyen emberfeletti munkát végeztek a halasi homokpuszták meghódítása érdekében. Azóta újabb nemzedékek nőttek fel és ugyan az úttörők példáját sokan követték, a puszta első foglalóinak erőfeszítéseire már nem emlékeznek. Az előző nemzedékek mentalitása különben az élet sok apró mozzanatának fölidézése révén ismerhető meg — ha egyáltalán részleteiben megismerhető illetve rekonstruálható. Miközben tehát az előttünk járt emberek magatartását, értékrendszerét, annak eltéréseit firtatjuk, tisztában vagyunk e tárgykör megismerésének korlátaival. Sok életutat, családtörténetet és a lehetőség szerint leírt emlékanyagot kell föltárni ahhoz, hogy erről a néprajz és rokon tudományai a valóságot közelítő képet adhassanak. A faluk kapcsolatrendszeréről sajátos képet - meglehet, görbe tükröt — mutatnak a falucsúfolók. A félegyháziakat palócos nyelvjárásukról paskának nevezték és azzal a szólással csúfolták: , Ásóra, kapára, gyík van a határba." A szólásban két illabiális 'a' ejtendő, innen csúfolódó jellege, s ebből ered, hogy az odavalókat gyíkosoknak mondták. A pálosiak a buzgó félegyházi asszonyoknak az „Uram, bágass meg minket!" fohászt emlegették föl. A kecskemétieknek savós, a halasiaknak sülttökös, a kiskőrösieknek tökmagos volt a ragadványnevük. 65 7 A majsaiakat a környéken sündisznósoknak csúfolták, aminek a következő eredmagyarázatát hallottuk: a mezővároska népe várta a határban a püspök látogatását. Az úton átment egy sün, mire az egyik ember megjegyezte: ,gyün a tüskös". A többiek tüskös helyett püspököt értettek, és a harangozó meghúzta a harangokat. Innen a csúfolódás. Hasonló jellegű a keceliek leges ragadványneve: az egyszeri keceli ember fölzavarta a legyeket a padlásra, majd elvette a létrát, hogy ne jöjjenek le. Az akasztóiakat piócásoknak emlegették, mert a szikes tavakban több falusi szegény asszony gyűjtötte, majd árusította a piócákat, gyógyítás céljából. Emlegették őket „akasztói bicskások "-nak is. Szembetűnő, hogy a régebbi megtelepedésű mezővárosok és faluk népéről ismernek ragadványneveket, az újabban benépesült pusztákról és községekről nem. Magyarázata földerítésre vár. * Fentieket és még néhány hasonló adalékot figyelembe véve még nem tudunk választ adni arra a kérdésre, hogy hatottak egymásra a több helyről származó telepesek. Annyi bizonyos, hogy a különleges, a magukétól eltérő sajátos ságok ragadták meg figyelmüket, leginkább azokat őrzi az emlékezet. Arra is kö85 6 BÁLINT Sándor 1976. 175. 65 7 A majsaiak, félegyháziak és kiskőrösiek ragadványnevét megemlíti TÁLASI István 1977. 117. Gyűjtésükre a kutatás kevés figyelmet fordított. 362
