Juhász Antal: A Duna-Tisza közi migráció és hatása a népi műveltségre (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Csongrád Megyei Levéltár, 2005)
IV. A MIGRÁCIÓ FŐ IRÁNYAI ÉS ÖSSZETEVŐI - 1. Demográfiai összetevők, népesség-kibocsátó települések
kétszeresére gyarapodott. 1850-ben a határban - tanyákon és kertészségekben 13508 ember, a lakosság 26,8 %-a élt. Szegeden messze legnagyobb a külterületen élők aránya, pl. Kecskeméten ugyanakkor a népességnek csak 11,6 %-a volt külterületi lakos. 53 8 Ez azt jelenti, hogy a 18. század eleje óta megült szállás földek (tanyaföldek) övezete 1850 tájára igen „besűrűsödött". 1850 és 1870 között a tanyák népessége 13508-ról 26015-re nőtt, csupán két évtized alatt közel megkétszereződött (!). Az örökföldek tovább aprózódtak, újabb paraszt családok költöztek tanyáikra, miközben 1852-ben és 1854-ben megkezdődött a közlegelők parcellázása is. Ebben a népesedési folyamatban látjuk annak a hátterét, hogy a szegedi telepesek jelentős hányada a szállások on született. A szállások, a 19. század közepére vonatkozóan pontosabb úgy fogalmaznunk: a tanyák népfölöslege adta a Szegedről kirajzó családok nagy többségét. Hasonló folyamat ment végbe Csongrád mezőváros tanyaföldjein és — helyi eltérésekkel - az alsó-kiskunsági mezővárosok (elsősorban a gyorsan népesedő Majsa és Dorozsma) redemptusoknak kimért szállásföldjein. A népesség-szaporodás és birtokaprózódás gazdasági-társadalmi következménye egyes családok elszegényedése, zsellérsorba süllyedése. A 19. században a zselléresedés országszerte kibontakozott, és különösen nagyarányú a Délalföld földszűkében lévő helységeiben. Vegyük erre Dorozsma példáját. A Kiskunsághoz tartozó Dorozsmát és Üllés pusztát 160 család váltotta meg. 1783-ig a redemptus-joggal rendelkező családfők száma 294-re gyarapodott és ugyanakkor 92 házas és 122 házatlan zsellért vettek számba. Az 1843. évi dikális összeírásban 558 colonus (birtokos redemptus), 470 inquilinus és 313 „más hátán" élő subinquilinus szerepel. 53 9 Hat évtized alatt a házas zsellérek száma ötszörösére, a házatlanoké két és félszeresére nőtt, míg a földbirtokkal rendelkező családoké mérsékeltebben, megközelítően kétszeresére gyarapodott. A 19. század derekán a dorozsmai családfők nagyobb hányada (58 %-a) földnélküli és 42 %-a bírt kisebb-nagyobb szántót, kaszálót, tanyaföldet. A kiskun mezőváros képviselőtestülete nem nyúlt a közel tízezer holdas közbirtokossági legelőhöz — amit Szeged város tanácsa megtett az 1850-es években —, emiatt a zsellérség kubikos és téglaégető vándormunkásként, 54 0 bácskai uradalmakban aratórészesként kereste kenyerét, vagy a közeli homokpusztákra vándorolt. A szegedi zsellérek közül sokan már az 1760-as években dohánykertésznek szerződtek a szomszédos Erdődy uradalomba, utóbb, az 1780-as évektől a bécsi kincstár bánsági pusztáira és földesúri birtokaira. 54 1 Fontos megjegyeznünk, 55 8 BALOGH István 1965. 440-441. 53 9 RÁKOS István 1995.144. 34 0 KATONA Imre 1995. 34 4 BÁLINT Sándor 1976. 129-139., JUHÁSZ Antal 1989. 166-178. A dohánykertészségekről még 1: REIZNER János 1895., TAKÁCS Lajos: A dohánytermesztés Magyarországon. Bp. 1964. 57-62. 296
