Juhász Antal: A Duna-Tisza közi migráció és hatása a népi műveltségre (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Csongrád Megyei Levéltár, 2005)
II. A KUTATÓTERÜLET ÉS KÖRNYÉKE TELEPÜLÉSI VISZONYAI A PUSZTÁK FELOSZTÁSA ELŐTT
A Kiskunság török utáni települési és népesedési viszonyairól a Jászkun Kerület 1699. évi Pentz-féle összeírása ad helyzetképet. Ebből kiderül, hogy a hódoltságot és a felszabadító harcok megpróbáltatásait 5 lakott település vészelte át: Halas mezőváros, 4 felső-kiskunsági falu (Fülöp-szállás, Szabadszállás, Kunszentmiklós, Lacháza) és 41 lakadan helyet (,,dezertum"-ot) vettek számba. Az elpusztult faluk lakói, Kiss József szerint, elsősorban Szegedre, Kecskemétre és Nagykőrösre menekültek, ezért természetesnek tartja, hogy a befogadó városok tartottak igényt a puszták használatára, illetve birtoklására. 2 4 A Kiskunság lakosságának 37 %-a vallotta magát helybelinek, közeli helységből származott 8,27 %-a, távolabbiból 6,11 %-a és baranyainak mondotta magát 48,57 %-a. 2 5 Tálasi István figyelmeztet arra: a „baranyainak" jelölt családokról kiderült, hogy valójában somogyiak, Verőce megyeiek stb., aminek az a háttere, hogy a Dél-Dunántúlon a népnek egyeden működő szervezete volt: a baranyai református püspökség (Superintendenda Barovia), és az oda tartozók többsége baranyainak vallotta magát. A részint néptelenné vált, részint megfogyatkozott népességű Kiskunságba tehát a Dél-Dunántúlról nagy arányú bevándorlás indult. Legnagyobb a déldunántúli beköltözők száma és aránya Halason — 71 családfő, 67,61 % (!) — lényegesen kisebb Kunszentmiklóson, ahol helybelinek mondta magát 23 család (36 %), „baranyainak" 16 család (25 %), Duna melléki faluból valónak 12 család (19 %), egyéb „peregrinus" volt 13 család (20 %) 2 6 Ez a beköltözés a Kiskunságban jelentős népi „felülrétegződésre vezetett", amelynek Tálasi István korábbi folyamatát is kimutatja a 17. század elejéről, amikor a Dráva melléki végvárak ostroma elől menekülve „Baranyából jött emberek népesítették meg Halast..." 2 7 A Jászkunság Német Lovagrendnek történő elzálogosításával (1702) a népesség földesúri fennhatóság alá került, megszűntek a királyainktól biztosított kiváltságai. 1731-ben a Lovagrend átadta a földesuraságot a Pesti Invalidusok Házának. A jobbágyparaszti függőség évtizedeiből tárgyunkat illetően két fejleményt kell kiemelnünk: 1) ez idő alatt népesítették be Dorozsmát (1719), Üllés (1736-1742), Majsát (1743), Félegyházát (1744) és 2) a régió mezővárosai, falvai és módos gazdái versengtek egymással a kiskunsági puszták birtoklásáért illetve bérletéért. Szeged városa számos, hosszú ideje polgárai által használt kun puszta megszerzésére törekedett, de a várossal szemben Orczy István kun főkapitány eredményesen képviselte a Kiskunság érdekeit és Szegednek meg kellett elégednie Csengele, Ötömös, Csórva és Kereset puszta birtoklásával. A város és a lovagrend között a kun pusztákért folyó birtokper 1731-ben királyi adománylevéllel zárult. 2 8 « KISS József 1979. 14. 2 5 TÁLASI István 1977. 40. 2 6 TÁLASI István 1977. 40-41., KISSNÉ MEZŐ Gyöngyi 1979. 443. 2 7 TÁLASI István 1977. 36-37. 2 8 REIZNER János 1899-1900., RÁKOS István 1985. 175-179. 23
