Juhász Antal: A Duna-Tisza közi migráció és hatása a népi műveltségre (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Csongrád Megyei Levéltár, 2005)

III. A DUNA-TISZA KÖZI PUSZTÁK TELEPÜLÉSNÉPRAJZA ÉS NÉPESEDÉSTÖRTÉNETE A19. SZÁZAD KÖZEPÉTŐL AZ 1930-AS ÉVEK VÉGÉIG - A) Földesúri, uradalmi birtokok pusztái - 10. Ötömös

szén. Bucsánszki Istvánék áttelepülését így őrzi a családi emlékezet: „Ezerkilencszázban, márciusban jött ide az apám. Akkor már volt három családja. Kanizsán nagy szegénység volt. Ott állandóan kubikkal foglalkozott ... Sokszor elbeszélte az anyám, hogy mikor tavasszal kiment a földnek a fagya, akkor elmentek az emberek, fogták a talicskát és míg aratni nem kellett, addig odavótak. Aratásra hazajöttek, akkor otthon dógoztak meg cséplés alatt, aztán vissza kubikra (...) Öt kislánc földet vett az apám a Bukrokban, részletre. Törlesztették tt'z évig. Őszre csináltak gunyhót. Ee volt ásva a földbe, mint a verőm, abban laktak. Mikor apánk idejött, ültetett egy fasort, akáfákat. Azt mondta, majd ebbűl leszgerenda (...) Vetettek krumplit, kukoricát, rozst, csak nagyon sovány volt a föld. Trágyázni se igen tudtak, mert nem tudtak jószágot tartani. Jártak vissza Kanizsára aratni meg kukoricát szpdni (...) Aztán mikor épített istállót, volt tehenünk. Mikor nagylány vótam, lovunk is... Apánk eljárt gazdákhoz halasi földre meg aztán Ötömösön. Kubikoltak, hordták a homokot, a partot levitték a hajlatba. Dógozptt mindönfélét, elmönt vetögetni, kapálni... Telepített szőlőt is, lassan, tíz alatt egy láncot..." (F. L-né Bucsánszki Teréz, 1913.) Az öt holdas homoki törpebirtokos csak úgy tudta eltartani családját, ha eljárt napszámba, részesaratónak, a bácskai feketeföldre kukoricát törni — és a család beosztással élt, fogyasztott, amire a kubikosság rászoktatta őket. A magyarkanizsai családok nagyobb része nem tudott megragadni Ötömösön, mert idegen volt számukra a homoki gazdálkodás. Úgy mondják: „Nem tudtak a homokon mögélni." Hat-hét család: a Bella, Bucsánszki, Bús, Rekeczki, Sarnyai, Szabados gyökerezett meg a pusztán, a többi visszaköltözött Kanizsára. Az eladó parcellákra mindig akadt vevő, akár a földszomszédok, akár távolabb lakók közül. Az első jövevények közül horgosi származásúak: Bíró János (1876) - Faragó Terézia (1880), Wittner Péter-Lukács Ágnes (1855-1943), Galgóczi Anna (1867), Gubicza Ágnes (1881), Forró Ádám (1879), Hankl Rozália, Horváth Ferenc (1850), Kovács Viktória (1867-1939), Körmös József (1875-1943), Posta István (1880). Kívülük az ötömösi polgári anyakönyv szerint Horgoson születtek: Bajtai Rozália, Bata Julianna, Bognár Erzsébet, Demus József, Gubicza Balázs és Krisztina, Horváth Mária és Körmös Erzsébet. A horgosiak inkább gyökeret eresztettek Ötömösön mint a magyarkanizsaiak, föltehetően azért, mert határuk hasonló volt a szegedi táj homokvidékéhez. Szabadkai származásúak: Gajdács István (1877) és Lukács, Kozla András, a Horváth család, Urbán Imre és István, Mamasits Izsák és Zélics Márk (1861). Az észak-bácskai Martonosról származott Csömöre Antal és Piros, Bácsalmásról a Somoskövi család, Csantavérről Pintér Mihály és Oromhegyesről Domonkos József kereskedő. A bánsági Torontál megyéből csak két telepes érkezett: a józseffalvai Bánszki Ferenc és a tiszaszentmiklósi Nagy Ferenc bognármester. 162