A szegedi nagyárvíz és újjáépítés. Európa Szegedért (Budapest- SZeged, 2004)
II. Az újjáépítés - Andó Mihály: Szeged árvízvédelmi rendszere
A Tisza szabályozás és árvízmentesítés munkája a kor követelményeinek és gazdasági lehetőségeinek megfelelően a XX. század első évtizedére befejeződött. Ennek utolsó elemeiként Szeged városa az árvízi védelmi rendszer teljes nyomvonalú kiépítésére, Újszeged területének védelme érdekében, a társulat marosi töltéseiből kiindulva és a Tisza bal parti töltésbe bekötve 11 km hosszú töltést épített. A Marostői és Kamarai töltés alvó gáttá lett. Szeged térségében a Tisza jobb parton a töltések vonalvezetése a gyálai átmetszés torkolatainak lezárása után az átvágás töltésének kiépítésével az 1910-es években vált véglegessé. A XX. század elejére kialakuló egységes árvízvédelmi rendszer töltései az 1895-ös nagyvíz kivédésére alkalmas magassági és szelvény méretben épültek ki, a nagyvíz felett ~ 1 m-es biztonsági magassággal, 1; 2 víz és mentett oldali rézsűkkel, padkás megtámasztással. A folyó emelkedő árvízszintjei - az 1919-es, a további töltésmagasítást és erősítést meghatározó 1932-es és 1970-es vízállások - a tiszai védelmi rendszer, ezzel együtt Szeged városát védő fővédvonali rendszerének erősítését eredményezték. Az 1932-es árvizet követően magassági értelemben a LNV-et megközelítő vízállásszintet vették a kiépítés szempontjából mértékadónak. A töltés koronaszintet általában a magasság fölé 1,5 m-es biztonsággal tervezték, illetve építették ki. A koronaszélessége 5-6 m között változott, a mentett oldalon a nagyvíz magasságában és a töltéslábnál nyomópadkák kerültek kialakításra. Ezek a kétpadkás töltésszelvények egyes védelmi vonalakon, így az Újszeged alatti töltésszakaszon ma is fellelhetők. Az 1970. évi Tisza-völgyi árvíz Szegednél az eddig mért legnagyobb vízállást, +960 cm-t eredményezett. A nagyvizek tartományában több hónapon keresztül terhelte a víz a töltéseket. Az árvíz kitörését csak jelentős védelmi erők és technikai eszközök mozgósításával sikerült megakadályozni. Az árvíz levonulása után jelentős védvonal fejlesztések (töltéserősítés, partfalépítés) történtek Szeged térségében, melynek eredményeként az ezideig második legnagyobb vízszinttel tetőző 2000-es árvízkor rendkívüli beavatkozás nélkül sikerült az árt a töltések között tartani. A töltésfejlesztések az 1970-es LNV, majd a matematikai statisztika módszerével meghatározott 1 %-os mértékadó árvízszint figyelembevételével kerültek megvalósításra. Szeged térségében a 1,5 m-es, kiemelt biztonsági magassággal, az árvízi gyakorlati tapasztalatokon alapuló állékonysági méretezési eljárással tervezett töltések építése további jelentős szelvénybővítéssel járt. Napjainkig: — kiépült a Tápé-Algyői töltésszakasz, — újjáépült a Szegedi partfal, — magasításra, majd erősítésre került a Szegedtől délre fekvő Tisza jobb parti töltésszakasz, — erősítésre került a Tisza bal parti töltés határközeli szakasza, — kiépült a Maros bal parti védvonal, — az újszegedi töltésszakaszt magasítottuk, megépült az újszegedi kistámfal. Árvízi töltéskeresztszelvény fejlődése 51
