A szegedi nagyárvíz és újjáépítés. Európa Szegedért (Budapest- SZeged, 2004)

I. Az árvíz - Szelesi Zoltán: Festők az árvízről

vízkép megfestésével Benczúr Gyulát bízza meg város. Ő azonban minthogy tele volt megrendelésekkel, ezt a feladatot nem vál­lalta. fgy a tanács pályázaton hívta fel Pataky Lászlót, Roskovics Ignácot és Vágó Pált a szegedi árvízkép színvázlatának elké­szítésére. Vágó első terve allegorikus kom­pozíció volt. Roskovicsé nem volt sikerült­nek mondható. Pataky tematikai felfogása figyelemben részesült, de képét művészileg gyengének találta. Ezért a zsűri a három fes­tőt újabb vázlatok készítésére szólította fel. Átdolgozott képterveiket 1896 telén nyújtot­ták be a tanácsnak, s a vázlatok később a helyi múzeumba kerültek. A pályázók közül Vágó Pál színvázlatát tartották a legjobbnak, ezért a nagyméretű szegedi árvízkép meg­festésével őt bízta meg a város.14 A tanács és a művész közti szerződés 1897 februárjában jött létre. Ez nemcsak a festmény 20 000 forintos tiszteletdíját s a kép elkészítésének határidejét állapította meg, hanem a méret megadása mellett azt is kikötötte, milyen jelenetet kell ábrázolnia. Nevezetesen azt, amint I. Ferenc József kísé­retével együtt megtekinti az árvíz sújtotta várost, s „...annak hullámverte romjai felett azon emlékezetes ígéretet mondotta: „Sze­ged szebb lesz, mint volt.”15 Vágó Pál jász­apáti otthonában kezdett a 680x351 cm-es, hatalmas vászon megfestéséhez, melyen „...mintegy 97 kisebb-nagyobb alak és a rombadőlt város egy része, vízzel bontottan látható.”16 Művét a millennáris kiállításra nem tudta elkészíteni, mert közben megbíz­ta az állam, hogy a párizsi világkiállításra egy huszárképet készítsen.17 Különben is szegedi árvízképén Vágó sokat vajúdva, nehezen haladva dolgozott. Alkotását elé­gedetlenül többször átfestette. Évek múlva jutott vele annyira, hogy félig készen magá­val hozta a képet Szegedre,18 s ezt a múze­um felsővilágítású kupolacsarnokában 1902 tavaszán fejezte be és adta át a városi ható­ságoknak.19 Egy a tanácshoz intézett levelé­ben - melyben kéri, hogy tekintsenek el al­kotásának budapesti lezsűriztetésétől - Vágó Pál többek között kijelentette, hogy e művét az „eddig elért legnagyobb sikeré­nek” tartja.20 Az árvízképet a szegedi múze­um dísztermében helyezték el, amely szem­közt függött Munkácsy „Honfoglalás”-ának ide került nagy színvázlatával. Vágó árvízképéhez - mely 1903 novem­berében, a Műcsarnok kiállításán is sikerrel szerepelt21 - hosszú évekig kegyelettel za­rándokoltak a szegedi és a környékbeli em­berek. Jegyzetek 1. Szegedi Híradó, a továbbiakban SzH. 1900. aug. 2.; Szegedi Napló, a továbbiakban SzN. 1900. aug. 2.; Szelesi ZOLTÁN: Zichy és Szeged. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1963. Szeged, 1963. 131-135. 2. SzH 1900. jún. 3. 3. ValkÓ ARISZTID: Zichy Mihály éremterve. - Numizmatikai Közlöny. 1955-56. Bp. 64-67. 4. Valkó A.: i. m. 64. 5. Szegedi Állami Levéltár 30 325/1900. Polg. sz. bejegyzése szerint, 6. SzH 1900. aug. 7. 7. Zichy szegedi kapcsolataival foglalkoznak még: SzH 1900. szept. 22.; JÁSZAI REZSŐ: Autoda­fe SzN 1900. szept. 23.; Kulinyi Zsigmond: Sze­29. Petrovics László: Szegedi árvíz 1879. II. 38

Next

/
Thumbnails
Contents