A szegedi nagyárvíz és újjáépítés. Európa Szegedért (Budapest- SZeged, 2004)

I. Az árvíz - Apró Ferenc: Szemtanúk a nagyvízről

felé, mig a katonaság összefogdosva, részben visszaterelte. De a város azért föl volt alarmirozva. Amint azonban megtudták, hogy a hir nem igaz, a fölzavart lakosok elkezdték szidni a bolonditót, amiért éjnek idején tréfálja meg őket. A dolog azonban félig sem volt tréfa. Amerre mentem, mindenütt rákiáltottam az emberekre: - Jó lesz az éjjel le nem feküdni. De azt hiszem, csak kevesen fogadtak szót. A kimerültség nem válogatós az időben.

[...] Kalmárral beszélgettünk halkan, nehogy a csendet zavarjuk, midőn egyszerre nagy robajjal szétvágódott a tanácsterem szárnyas ajtaja. Mindenki odanézett. Nagyjá- nos nevű fiatal ember rohant be lihegve, övig sárosán, vizesen. - Uraim! kiáltá harsányan. A töltés átszakadt. Az ár nagy tömegben hömpölyög a város felé. Minden elveszett.

[...] E pillanatban megkondult a harang a rókus-városi toronyban. Velőt megrázó vészkongása utat hasított magának a vihar zúgásán. Érc nyelve tulkiáltott mindent.

[...] Mint a kígyó sziszegve, mászva jött az óriási áradat, elfoglalva a völgyezeteket,

aztán a dombokat. Az éjbe betekintve a magasból az ember nem ismerte föl a piszkos szörnyeteget: azt lehetett volna hinni, hogy az az ut... De mikor aztán elkezdtek az utón hordók hemperegni, lábak nélkül lovak és borjuk csúszni, az ember hüledezve kiáltott föl. - Az ott a viz! Egy tenger, mely néhány pillanat alatt megsokszorozta magát daga- dásában, mely lopva jött, mint az orgyilkos és sebesebben, mint az aggodalom. És egyszerre jött minden ponton. Nem lehetett előle kitérni sehol. És amint látta az ember a magasból nyitott ablakon, hogy a sötétben fehérlő házak egyre kisebbek, alacsonyabbak lesznek, kétségtelenné vált, hogy az ott alant a viz. S e házak nem csak kisebbedtek, egy-egy reccsenés, egy-egy roppanás hallatszék néha, nem jobban a rettentő viharban, mintha egy diót törnek szét, s akkor mindig végkép eltűnt, valamelyik a fehérlő házikók közül, melyeknek ablakainál még talán estefelé szőke gyermekarcok mosolyogtak [...] édesen, boldogan. Mily végtelenség tel el, mig megvirradt! És minek is virradt meg? A hajnal nem találta meg többé

13■ A Dugonics tér

21