Erdélyi Péter - Szűcs Judit (szerk.): Múzeumi kutatások Csongrád megyében, 2001 (Szeged, 2002)
HELYTÖRTÉNET - Forgó G.: Búzatermelés és lótenyésztés Makón 1867-1918 között
FORGÓ GÉZA Búzatermelés és lótenyésztés Makón 1867-1918 között Makót a hagymatermelés tette ismertté, kevésbé tudunk azonban arról, hogy városunk a búzatermelés és lótenyésztés révén ebben a korszakban Európa-, sőt világhírű volt. Búzatermelés. Makón a 19. század elejére létrejött a parasztság két társadalmi-gazdasági rétege: a telkes jobbágy eredetű, szemtermelést folytató tanyai „szántóvetőké”, és a zsellérekből lett „kertészeké”, akik megalapozták a makói belterjes gazdálkodást. A birtokrendezések, a tagosítások, a legelők és az ugarföld fölszántása elhárították az akadályokat az intenzívebb gazdálkodás kialakulásának útjából. Gabonából és kukoricából csak a nagyobb parasztgazdaságok tudtak a piacra termelni. Korszakunkban Csanád megyében a kettes és hármas forgót fölváltotta a norfolki négyes, illetve ennek változatai, amelyek jelzik a belterjesség alakulását. Bakos József városi jegyző ezt írta 1900-ban: „A szántóföld 2/3 része búzával, 1/3 része tengerivel szokott bevettetni, - a búza vetés alá egy csekély rész szokott zab és árpa vetésnek felhasználni. Azonban ez utóbbiak nagyon csekély mértékben termeltetnek”. A makói gazdák ugyanúgy, mint az ország más jó termőhelyi adottságokkal rendelkező vidékein, kihasználták a gabonakonjunktúrát. A föld - tőke - munka hármasából csak a tőkével volt baj. A gabona mindenesetre a legkönnyebben termelhető, tárolható, szállítható, és a termelési tapasztalatok is megvoltak hozzá. A telkes jobbágyoknak kiosztott réti agyagos földek is kielégítették a gabona igényét. A művelés alá vont terület növelése mögött a búza és a kukorica vetésterületének emelkedése állott, amely jóval meghaladta a helyi szükségleteket, tehát jelentős arányban értékesítésre termelték. A megélhetést biztosította a konjunktúra, valamint a rendkívüli fejlődésnek indult malomipar igénye a jó minőségű gabona iránt. Cserháti Sándor a minőségről ezt írta 1901-ben: „A híres magyar búzát, azt, amely párját ritkítja a világpiacon, a nagy magyar Alföldnek búzatalajai termik. A bécsi börze sok évre visszanyúló feljegyzései szerint a legjobb búza a tiszavidéki búza, az Alföldnek Dévaványa, K.-Sztmárton, Hódmező-Vásárhely, Makó, Pécska és Gyoma által határolt része [...]” A tiszavidéki búzát egyébként a makóiak öntudatosan marosmenti búzának nevezték. A tengerentúli gabona dömpingje az 1880-as években agrárválságot okozott, amely nem a termékek eladhatatlanságában jelentkezett, hanem alacsony árában. A magyar gabonatermelők kiszorulóban voltak az európai
