Erdélyi Péter - Szűcs Judit (szerk.): Múzeumi kutatások Csongrád megyében, 2001 (Szeged, 2002)

RÉGÉSZET - Türk A.: A szentesi régészeti topográfia

A szentesi régészeti topográfia 27 A szkíták esetében a vekerzugi temető környékén megfigyelt telepek emelhetők ki. A nagy számú kelta, főleg La Téne-D korú lelőhely teljes egészében lefedi a vizsgált területet. A római kor szarmata emlékei a - középkor mellett - a legnagyobb számban kerültek elő. A terepbejárásokon felfedezett telepek főként a késő szarmata és hun korra keltezhetek, melyek igen sűrű 4-5. századi település- rendszert valószínűsítenek. A népvándorláskorban a gepida és avar emlékek több esetben korábban feltárt temetők közelében kerültek elő, mely alapján összefüggésük valószí­nűsíthető. Ilyen például a kajáni késő avar temető és a környékén megfi­gyelt felszíni telepnyomok. Gyarapodott a magyar honfoglalás korából ismert telepek száma, vala­mint a Jankovich B. Dénes által rózsási típusú kerámiának nevezett 9-10. századi telepanyag. A temetők közül sikerült azonosítani a Szentes-kajáni lelőhelyet,7 illetve a Nagytőke-jámborhalmi temetőrészlet helyét is. Az Árpád-kor és a késő középkor vonatkozásában főként a történeti for­rásokból is ismert egykori falvak azonosítása tekinthető a legnagyobb eredménynek, pl.: Dónáttornya, Ecser, Szentlászló, Veresegyháza. A régészeti topográfia eredményei, tudományos hasznuk mellett a min­dennapi életben is felhasználhatók. A régészeti lelőhelyek feltérképezése nélkülözhetetlen az építkezések, útépítések és más beruházások előzetes tervezésénél, melyekhez a törvény szerint a kivitelezőnek előzetes szakha­tósági hozzájárulást kell kérnie. Az átfogó településrendezési tervek készí­tésénél pedig eleve felhasználhatók a régészeti topográfia információi, mely által elkerülhető régészeti lelőhelyek nagymértékű pusztítása. IRODALOM BANNER 1932 JANKOVICH 1993 KOV ALOVSZKI 1957 Banner J.: A Magyar Régészeti Kataszteri Intézet szervezéséről. Dolgozatok (Szeged) VIII. (1932) 266-270. Jankovich B. D.: A felszíni leletgyűjtés mód­szerei és szerepe a régészeti kutatásban. Ré­gészeti Továbbképző Füzetek 4. Budapest, 1993. Kovalovszki J.: Régészeti adatok Szentes környékének település történetéhez. RégFüz Ser. I. 5. (1957) 1-80. 7 A lelőhely hitelesítő ásatása már elkezdődött.

Next

/
Thumbnails
Contents