Erdélyi Péter - Szűcs Judit (szerk.): Múzeumi kutatások Csongrád megyében, 2001 (Szeged, 2002)
RESTAURÁLÁS - Szabó I: Új restaurálás - régi kincseinkből: A „szegedi MáriaTerézia”
Új restaurálás - régi kincseinkből 207 megtartása érdekében - előzetes felületi tisztítás csak helyenként volt lehetséges. Megfigyelhető volt, hogy a korábban kialakult repedésháló árkai telítődtek a későbbi lakkozáskor felhordott fenyőgyanta anyagával. Miután rögzítettem a könnyen pergő festék- és alapozóréteget, vákuumasztalon sor került az előkonzerválásra. Ezután a kikísérletezett oldószerekkel megkezdődött a lakk és az átfestések teljes eltávolítása. A letisztítást követő konzerválási művelet - ami egyben a vászon szerkezeti megerősítését is jelentette' - a kép hátoldaláról történt. (Szem előtt tartva a festékréteg pasztozitásknak megőrzését). A bejuttatott konzerváló anyag kolofónium, viaszgyanta és velencei terpentin elegye volt, az általánosan elterjedt és alkalmazott Beva-konzerválószer helyett. Ezt az anyagot a felületet „cserepessé” újra visszaállító, az ún. „emlékező mozgások” kivédése érdekében kellett választani. A kitelés során a tömítéshez és a felület faktúrájának kialakításához colettás masszát használtam. A fenti munkák után a hordozóvászon megerősítésére vászonkettőzést (dublírozást) végeztem. A lenvászonnal és nátronpapírral (szendvicsszerű- en) megerősített festményt felhúztuk egy új rendszerű, ún. oldalfeszítéses (villásékelt) feszítőrámára. Ezután a finom tisztítás következett (a maradék lakk és átfestés eltávolítása). Végül, a tömítések szívóerejét alkoholban oldott, fehérített sellakkal csökkentettem, ill. zártam le. A közbülső fimisz fölvitele után megkezdődhetett az akvarelles aláfestés. A retusáláshoz olajtalanított olajfestéket (az olaj helyett kötőanyagul „hármas keveréket”) használtam. A színek esztétikai helyreállítása a környezetbe illeszkedő módon, ún. csalárd-retusálás módszerével történt. A festmény rekonstrukciós, értelmező festésre nem szorult, mert a teljes formai megjelenés a háttérterületek retusálásával magától kialakult. Az erősebben kopott, ill. sérült részek viszont - mint pl. az arc, a szegélyek, a drapéria - jelentősebb színkorrekciót igényeltek. Több hetes száradás után végeztem el a felületet lezáró fénylakkozást, amivel a kép selyemfényű bevonatot kapott. Körben a kép szélét papírszalag-keretezéssel láttam el az élek védelme érdekében. A feszítőkeretet a rovar- és gombafertőzések megelőzése céljából impregnáló anyaggal (xiladekorral) vontam át. A teljes helyreállítás ideje alatt az egymást követő munkafázisokról színes fényképfelvételek, valamint színes diasorozat is készült. (A tárgyfelvételeket Szabó Tamás és Dömötör Mihály készítette, az analóg fotókat a Magyar Nemzeti Múzeum, ill. a Móra Ferenc Múzeum bocsátotta rendelkezésre. Köszönöm közreműködő és segítőkész munkájukat.)
