Erdélyi Péter - Szűcs Judit (szerk.): Múzeumi kutatások Csongrád megyében, 2001 (Szeged, 2002)
NÉPRAJZ - Markos Gy.: Halottak húsvétja
Halottak húsvétja 141 A nyelv a nemzetiségi megmaradás eszköze. Tudjuk, hogy Davidovics Péter lelkész az 1840-es években még nem volt hajlandó az anyakönyveket magyarul vezetni. Mégis: a 19. század végére a szertartás nyelve magyarrá vált. „A nemzetiség fennmaradása olyan szórványban, amilyen Hódmezővásárhelyen a görögkeleti egyház volt, alig járhatott sikerrel. Az 1880-1890 és 1900-as népszámlálás szerint a vásárhelyi görögkeletieknek 83,4-93,1, ill. 86,6%-a volt magyar nyelvű” - olvashatjuk Böszörményi Ede értékelését Vásárhely történetében. Nem csak a nyelvhasználatban történt változás a 19. század végére. Davidovics Koszta lelkész halála után (1895) „megindult a vetélkedés a szerb és a román klérus között, hogy a gazdag vásárhelyi egyházat megkaparintsák.”7 Mint már volt róla szó, a halottak húsvétja a görögkeleti vallásúaknál megfelel más felekezetek halottak napi megemlékezésének. Ma már a katolikusokhoz hasonlóan a görögkeleti vallás gyakorlói Hódmezővásárhelyen is fölkeresik elhunyt hozzátartozóik sírját november elején is. A tulajdonképpeni halottak napja számukra mégis a halottak húsvétja. Ennek időpontja a húsvét utáni vasárnap délelőtt vagy pünkösd vasárnapja. Az ebben az évben megfigyelt és rögzített szokás ismertetése előtt a szokáscselekvések összetettségének, mélységének bemutatására két idézetet szeretnék felolvasni. Az egyik az oroszok pünkösd előtti ünnepéről ad leírást, amelyet O learius Adam a 17. század jeles utazója írt le. A másik egy 1784-es debreceni per tanúvallomásából származik. Olearius 1634-ben figyelte meg az alábbiakat: „Május havának huszonnegyedik napján, pünkösd előtti szombaton átmentem Narva orosz negyedébe, hogy megfigyeljem, hogyan emlékeznek meg az oroszok elhunyt és eltemetett hozzátartozóikról. A temető tele volt orosz asszonyokkal, akik szépen hímzett, tarka keszkenőket teregettek a sírokra és sírkövekre, azokra három-négy hosszú fánkkal és piroggal, két- három szárított hallal és festett tojásokkal megrakott tálakat .helyeztek. Némelyek álltak, mások meg térdepeltek a sírok előtt, torkuk szakadtából jajveszékeltek, ordítottak, és kérdéseket intéztek a halottakhoz... Ha ismerős járt arra, elbeszélgettek vele, még nevetgéltek is, de amikor továbbállt, újból rázendítettek a jajveszékelésre. Két szolga kíséretében egy pap jártkelt közöttük füstölővel a kezében, melyben időnként viaszdarabkákat dobott, és tömjénfüstöt eregetett a sírokra, miközben néhány szót is elrebegett. Az asszonyok sorra felmondták a pópának (így nevezik papjaikat) elhunyt rokonaik nevét, akik közül egyik-másik talán már tíz éve is ott nyugodott, 7 Uo. 701.
