Erdélyi Péter - Szűcs Judit (szerk.): Múzeumi kutatások Csongrád megyében, 2001 (Szeged, 2002)

NÉPRAJZ - Szűcs J.: Ház-család-ipar együttese a 20. század végén Csongrádon

130 Szűcs Judit az anya irányításával a ház lakórészében a műhelytől függetlenül zajlott. A második világháború után a legkisebb fiú, János pékként szintén ebben a házban nyitott sütödét. Felesége pék lányaként ismerte a szakmát, a sütödét ketten családi munkamegosztással működtették több mint 30 évig, 1981-ig. Gyermekeiket továbbtanulásra biztatták, egyetlen fiúk nem lett pék. (Eddig tart az idézett cikk összegzése.) Példáimban az alföldi mezővárosi, falusi iparosok tőke nélkül, kevés tő­kével a szűkebb lakóhely - család - ipar (műhely) hármasságában tudtak megélni. Műhelyüket, boltjukat többségében 1945 előtt alapították. Az egyetlen kivétel Pintér János. De ő is korábbi családi mintára a szülői ház­ban hozza létre műhelyét, boltját 1945 után. Újabb - a felolvasóülésre felkutatott - példáim a családi összefogású ipargyakorlásra mind 1945 utáni alapításúak. Ebben a sorban első Pető Ferenc péksége. Ő elsőgenerációs pékként még a második világháború alatt vette át mestere sütödéjét. 1945 után bérleményben, majd saját kis házában kezdett pékséget működtetni. Vevőköre Csongrádon a piac melletti utcában a környékről és a legközelebbi faluból, Gátérről került ki 1948-1951 között. Feleségével alakult ki folyamatos munkamegosztás. Iskolás lányuk nyári szünetben segített. A család nőtagjai szolgáltak ki a boltban, kezelték a kenyérjegyeket, hordták be a fűtéshez szükséges fát. Téli estéken a meleg sütőház vonzotta a környékbelieket, vasutasokat, iparosokat, lányuk tanár­nőjét. Este, kovászolás után érkeztek, tökmagot, sült tököt ettek, az asszo­nyok kézimunkáztak. Társasági életet éltek. Az 1951-ben bekövetkezett államosítás a kis, három éve alapított sütö­dét, sok más kisebb-nagyobb, korábbi alapítású műhelyt és boltot is meg­szüntetett. Közülük csak nagyon kevesen tudtak az 1950-es, 1960-as évek­ben megmaradni, újra alakulni. Ebben szerepet játszhatott a szakmai meg­felelés, a tőkeerősség, a vevőkör léte, nemléte, kialakíthatósága, az iparvál­táshoz a megfelelő történelmi pillanat, hivatali-személyes kapcsolatok fel- használása az ipar kiváltásához, megtartásához. (Az 1950-es években ilyen történelmi „pillanat” volt Nagy Imre miniszterelnöksége 1954-ben. Ahogy Szűcs Imréné Nyíri Julianna mondta: - Apádnak (Szűcs Imre villanyszere­lő) Nagy Imre adott ipart. (Ti. apám, aki mestervizsgázott villanyszerelő volt, de tanácsi tisztviselőként dolgozott, ekkor kapott iparengedélyt.) A Rákosi-rendszer idején a kis üzletek és műhelyek államosításával az önálló iparosok száma - a két világháború közötti időszakot 100 százalék­nak véve - 5-7 százalékra csökkent. (A százalékos arányt a szentesi és csongrádi gyűjtési tapasztalatok alapján adom meg.) Az 1960-as évek mi­nimális növekedése után számuk az 1970-es években jelentősen, 20-30 százalékra nőtt. Újabb iparszerű kisvállalkozások tömegével a rendszervál­tás után lettek. (Ekkorra már a háború előtti összevetés érvényét veszti. Az

Next

/
Thumbnails
Contents