Erdélyi Péter - Szűcs Judit (szerk.): Múzeumi kutatások Csongrád megyében, 2001 (Szeged, 2002)
HELYTÖRTÉNET - Palágyi A.: Dr. Somorjai Ferenc
Dr. Somorjai Ferenc 109 alkalmazásával. Több éven át tanulmányozta a Duna-Tisza közi meszes lápok (pl. Kolontó) hasznosítási lehetőségeit. Ezekre konkrét ajánlásokat dolgozott ki. Széleskörű kísérletekkel megállapította, hogy a Duna-Tisza köze déli részén nyári tarlóba ültetéssel igen hathatósan védekezhetünk a burgonya vetőgumó leromlása ellen. Komoly eredményeket ért el a szója termesztési módszerének és főleg táji feltételeinek kidolgozásában. Saját elmondása szerint legnagyobb nemesitől sikerének tartotta a „Szegedi sárga lófogú” kukoricafajta előállítását, amelyet az amerikai „Funk” kukoricából szelektált több mint egy évtizedes céltudatos munkával. Állami elismerést 1958-ban kapott érte, s az egész Délalföldön és Bácskában ezt termelték legnagyobb területen. Ez idő tájt a legelső fajtavonalas hibridekkel is felvette a versenyt. Ugyancsak büszkén említette mindig zabnemesítési eredményeit, ugyanis ő volt az első hazai nemesítő, aki őszi zabfajtát állított elő, s ezt „Újszegedi őszi zab” néven 1967-ben ismerték el államilag. Jóllehet ma már tudjuk, hogy a mediterrán környezetből származó alapanyagból sosem lehetett volna télállóbb fajtát kinemesíteni hagyományos módszerekkel, mégis ez volt az első olyan fajta, amely megfelelő agrotechnikával termésben minden hazai és külföldi tavaszi fajtát megelőzött. Itt és ezzel kapcsolatban jegyzem meg, 1960-as nyugállományba vonulása után sem adta át magát a megérdemelt pihenésnek, hanem - egészségi állapotától függően — rendszeresen kijárt kedves munkahelyére, sőt még azokba a gazdaságokba, telepekre is, amelyek aktív igazgatása alatt hozzá tartoztak. Élénk figyelemmel kísérte az intézetben folyó kutatómunkát, sokoldalúsága révén szinte mindenkit el tudott látni hasznos tanácsokkal, különösen a pályakezdőket. S itt publikációs tevékenységéről is essen néhány szó. Kutatási eredményeiről 5, társszerzőkkel írt és szerkesztett szakkönyvben, 80 tudományos dolgozatban és közel 300 népszerűsítő cikkben számolt be. Ez utóbbiak között van számos rádióelőadása is, amelyek többsége nyomtatásban is megjelent. Nagy örömére szolgált, amikor felkérték az 50 éves jubileumi évkönyv szerkesztésére. Fáradhatatlanul és a rá jellemző precizitással készítette el s a történeti részeket jórészt ő írta. Sajnos hosszú ideig írt utolsó munkája - a henger és hengerezés szerepéről - már nem jelenhetett meg. 1952-ben beadott téziseire életmunkássága elismeréseképpen elnyerte a „mezőgazdasági tudományok kandidátusa” tudományos fokozatot. Kétszer volt a mezőgazdaság „Kiváló dolgozóija, majd 1960-ban, nyugdíjba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki.
