Zombori István (szerk.): A múzeumalapító : Jaksa János tanító, múzeumigazgató élete és munkássága (Szeged, Magyar Múzeumi Történész Társzulat; Móra Ferenc Múzeum, 2002)

ZOMBORI István: A Jaksa és Vangel családok története JAKSA Jánosné VANGEL Amália

színhelyen. így első kézből tudtuk az ezeményeket. Bizonyítható dolog nem volt, az utcai „csőcselék" volt a tettes. Unokatestvérem Vangel Sándor 1941 tavaszán katonaként részt vett a bácskai bevonuláson. A határ előtt megálltak, utasításokat kaptak. Lőni csak akkor szabad, ha a parancsnok erre utasítást ad. Amikor az első faluba értek, teljes csendet találtak. Az utcák néptelenek voltak. Nyugalomra, emberiességre kaptak utasítást. Egyszercsak jön feléjük egy férfi, szőrén ülte meg a lovat, egyszerűen öltözve, a tanyák felől jött. A katonák megütközve nézték, egészen közéjük jött. Felmutatott egy kopott, fakó, magyar nemzeti zászlót. Ezt megőrizte az első világháború végéig, és azóta is, várta azt az időt, amikor újra Magyarország lesz. Egy falusi karszalagos rendfenntartó a faluból való, egy férfit lökdösött maga előtt, mind a kettő éktelenül kiabált, káromkodott. Mivel a fogoly semmiképp nem akart továbbmenni, őrzője hátbavágta úgy, hogy összeesett, hátba szúrta, összeesett, meghalt. A katonák morajlottak, hogy ezt mégsem kellett volna tenni. Lövések hallatszottak, a halott ember, még utoljára jelzéseket adott a templom tornyából. Ezért kellett meghalnia, a karszalagos tudta mit jelez, a férfi csetnik volt. A lövések folytatódtak. Sándor bácsi ágyúja volt az első, ő tüzér volt, megkapta a parancsot, lelőni a templom tornyát. Első alkalom volt, hogy emberre kellett lőnie. Parancs: teljesíteni kell. Az első ágyúgolyó után a lövések elhallgattak, a torony összedőlt. Sándor bácsi a saját ágyújától súlyos sebet kapott. Azt gondolta, hogy baj lesz, mert a sebesülés az ő hibájából történt. Azonban nem baj származott, kitüntetést kapott. Ugyanis, ha tovább lövöldöznek a toronyból a katonákra, nagy baj történhetett volna. A lövöldözők csetnikek voltak. Ez egy erősen nacionalista szláv társaság voltak a csetnikek. Jelmondatuk volt: száz halál, mint egy megalkuvás. Ilyen erős szervezkedést magyarok közt nem hallottam, pedig ők nagyon várták a felszabadító magyar hadsereget, a magyarok nem voltak szélsőségesek sem akkor, sem most. Valótlanság azt mondani, hogy a magyarok rosszul bántak a nemzetiségekkel. A magyarság legtöbb helyen kulturfölényben volt a környező országok népeivel, azért volt övéké az elsőség. Több nemzetiségi nép kulturálatlan, igény nélküli volt. Erdélyben jártunkban, 1981-ben magunk szemével láthattuk a különbségeket. A románok 1920 óta már igazán pótolhatták volna a régi lemaradásukat. Egy évvel előbb, Szlovákiában jártunkkor, azt láttuk, hogy a régi tót falvak helyén szép új házak vannak, gyakran több szintesek is. Szlovákiában Árva váráig voítunk. Erdélyben a Fogarasi havasokban, az örök hó határáig voltunk, láttuk mind a két helyet. A háború óta Jugoszláviában nem voltam. Kis bajmoki tanítványaimtól hallottam, 1941-ben hogyan történt a magyar hadsereg bevonulása. Már évek óta készültek erre a nagy eseményre, hogy újból Magyarországhoz tartozzanak. Külön darabokban megvették a 95