Zombori István (szerk.): A múzeumalapító : Jaksa János tanító, múzeumigazgató élete és munkássága (Szeged, Magyar Múzeumi Történész Társzulat; Móra Ferenc Múzeum, 2002)

ZOMBORI István: A Jaksa és Vangel családok története JAKSA Jánosné VANGEL Amália

átfutott, és most már mehettünk haza. Kisfiam édesen aludt. Közben állandó lövöldözés rémített. Máig is azt gondolom, az Isten őrzött meg bennünket, mert ezek után még nehezebb dolgok jöttek. Ez a kora délutáni órákban volt, lassan elhallgattak a lövések, megszólaltak a harangok. így adták tudtul a lakosságnak, hogy barátként jöttek. Ekkor már megint Jugoszlávia lett. Idegen nyelvű, cirillbetűs falragaszok, dobolások, amikből semmit sem értettünk. Szolgálati lakásunkat is el kellett hagynunk. Minket a bunyevác hatóságok nem bántottak, a többi magyart sem, akinek nem volt ellensége. Kedves bunyevác barátainkra mindig jól emlékszem. A magyar éra alatt mi is korrektül viselkedtünk. Ha nem így viselkedtünk volna, férjem nem jött volna haza élve. Bajmokon három nyelvű nép lakott. A papok is különböző nyelvű híveket gondoztak. A németek papja Kandier József volt. A „Bund" erősen német beállítottságú kultúregyesület volt. Kandiert a sváb lakosság nem kedvelte, nem volt tagja a Bundnak. Később már alig tűrték. Mi a plébánia szomszédja voltunk. Egy délután, amikor magán gépkocsit alig láttunk, a plébánia előtt megállt egy autó, már láttuk is beszállni a német papot. Megtudtuk, hogy a kalocsai érsek autója volt, Kandiert elvitték. Alig egy óra múlva újabb autó jött, ez a Gestapo autója volt és a német papért jött, szerencsére az érsek autója hamarabb jött. Az érsek rezidenciájából nem vihették el. A sváb lakosság annál inkább gyűlölködött, mert a lenézett bunyevácok papja úgy járt-kelt, mint aki csak a bunyevácokat látja meg, nem is beszélt másképp, csak bunyevác nyelven, pedig a későbbiekben mi győződtünk meg róla, hogy nagyon jól beszélt magyarul és németül. Már Szegváron laktunk, amikor megtudtuk, hogy Hajóson van. Magyar érzésű, német anyanyelvű ember volt. Ez a Hajósra menekült bajmoki barátunk fia volt, egy ideig leveleztünk is. Tőle tudtunk bajmoki eseményeket. Ez a család bunyevác eredetű, de magyar érzésű család volt. Tőlük vettünk minden esztendőben hízott sertést, feketén, így mondtuk, mert aki nem volt termelő, annak nem lehetett disznót vágni. Náluk vágtuk le a sertést és apródonként hoztuk haza. Ez büntetendő cselekedet volt. A sváb lakosságot a háború végén elhurcolták, a gőgös népet megalázták, boldog volt, aki magyar vagy bunyevác családba házasodott. Egy ideig nehéz körülmények között internáló táborban éltek, majd NyugatNémetországba telepítették le őket. Már a régi Jugoszlávia idején is engedélyezve volt mind a három nemzetiségnek nyelvük szerinti kultúregyesületet fenntartani. Ezek az egyesületek a magyar időben tovább éltek. A német „Bund" egyre jobban eltért a kultúrmunkától és politizáló lett a Hitlerizmus javára. A gazdag és magukra nagyon sokat adó nép. Lenézték a betelepített, Bukovinából jött népet, ezek szegények voltak, és a kezdet 91