Zombori István (szerk.): A múzeumalapító : Jaksa János tanító, múzeumigazgató élete és munkássága (Szeged, Magyar Múzeumi Történész Társzulat; Móra Ferenc Múzeum, 2002)

ZOMBORI István: A Jaksa és Vangel családok története JAKSA Jánosné VANGEL Amália

A testvérem és én is, sok rokon gyerek, a mi gyerekeink is, a szegedi iskolákban, egyetemen végeztünk. Sokszor voltunk lányok, fiúk kirándulni a holt Tiszán. Közel a gátig nyúlt ez a nyáron lassú folyású víz. Benne sok hal, érdekes vizi madár, vizi növény, tavirózsa. Körül gyönyörű fuzfaerdő és jegenyék. Énekeltünk szép nótákat. Szomorú a nyárfa erdő, fodrával a futó felhő bevonta, Messze ment el a kedvesem, siratgatom keservesen naponta. Köd lepte be a nagy Szamost, már minálunk nem járja már a nóta, Azt beszéli a sok nyárfa, hogy minálunk minden árva azóta. A jegenyefáról szól a dal: Magas jegenyefán sárgarigó fészek. Kedves kisangyalom, de szeretlek Téged. Az a sárgarigó könnyen felszáll oda, De én Tihozzátok nem mennék el soha. Magas a házatok, gunyhóban lakom én, Hogy is járna hozzád ilyen szegény legény. De hogyha te egyszer mihozzánk eljönnél, Magas házatokba vissza sosem mennél. * Nyáron összeszedtük a tűzrevalót, nyárson sütöttünk szalonnát. Vígan voltunk, élveztük a napfényt, a szép természetet, a jó levegőt. Amint a nagyon magas gáton átértünk, a levegő egyszerre megváltozott. Szinte jó volt belélegezni. „Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza." Régi mondás ez és igaz, mert a Tisza vizét itták az emberek. A Tisza vize jó ízű, szomjúságot oltott, üdítő volt. A víz szélén behordhatott valamit a szél, de beljebb már itták is. Nagybátyáméknak volt a parton vikendházuk. Jó mély gödröt ástunk, meg egy kis csatornát, ezen bevezettük a vizet. Ezt ittuk, ezzel főztünk. Sokat fürödtünk a Tiszában. A következő történet is a Tiszához fűződik. Az 1920. évi trianoni békeszerződés értelmében a Duna-Tisza közének déli része Bács-Bodrog megye, röviden Bácska, Jugoszláviáé lett. Nagyon szép és gazdag termőföld, alföldi táj volt az. A második világháború idején 1941. tavaszán, újból hazánk része lett. 1944. őszétől újból Jugoszlávia része lett. Szovjet és Titó partizánjai szállták meg. A magyar idő alatt mi is Bácskában tanítottunk. A szovjet csapatok közeledésére nagyon sokan, a hivatalok és intézmények is, Dunántúlra menekültek. Mi egyenlőre maradtunk, de nagyon nehéz lett a helyzetünk. A 77