Zombori István (szerk.): A múzeumalapító : Jaksa János tanító, múzeumigazgató élete és munkássága (Szeged, Magyar Múzeumi Történész Társzulat; Móra Ferenc Múzeum, 2002)

KOVÁCS Lajos: Jaksa János a szegvári Falumúzeum alapítója

tehetséges gyereknek tartották. Különösen a kézügyessége volt kiváló. Amikor megkapta a festékre, papírra való pénzt, rajzolgatott, festegetett. Amikor apja hazatért a katonaságból, tanítója azzal fogadta, mindenképpen taníttatni kellene a fiát. A taníttatás anyagi nehézségekbe ütközött, nehezen tudta rászánni magát a család. Végül mégis sikerült megoldani a nehézségeket. A kiskunfélegyházi tanítóképzőbe íratták be, ahol néptanítói oklevelet szerzett. Pusztaszerre került tanítani az Árpád emlékmű mellett lévő Árpádhalmi iskolába. Kecskemét birtoka volt ez a hely. A pusztabíró

4 képviselte a várost, mint gazdát. A környékbeli lakosok szerettek volna önállóak lenni, elszakadni a távol lévő várostól, Kecskeméttől. Küldöttségeket szerveztek, vezetőjüknek Jaksa Jánost, a tanyai tanítót választották. Sok utánajárás után sikerült kiharcolnia, 1934. január 1-től önálló község lett Pusztaszer.

5 Az első iskolaigazgató ő lett. Fiatal volt, szerette a munkáját. A fiatal faluban minden megmozdulás tőle származott vagy aktív résztvevője volt a rendezvényeknek. Közben festegetett, rajzolgatott. Móra Ferenc az író, a szegedi múzeum igazgatója többször is végzett ásatásokat azon a tájon. Jaksa János szolgálati lakásán talált meleg családias fogadtatásra. A fiatal tanító nagyanyja, mint háziasszony gondoskodott arról, hogy minden kényelme meglegyen. Móra Ferenc jól érezte magát az egyszerű tanyai környezetben, szerette az ottani parasztokat, sokat beszélgetett velük. Jaksa János felajánlotta segítségét az ásatásokhoz, amit szívesen fogadott. Tanította a tanítót a régészeti munkára, megszerettette vele azt. Az ásatásoknál mindig jelen volt, ha munkája engedte. Az író megbízatásokkal látta el, mivel fogékonynak találta minden szépre, jóra. Szinte barátokká lettek. Barátságuk folytatódott akkor is, amikor befejeződtek az ásatások. Több levélváltás történt köztük. (Ezek a levelek a szegedi Móra Ferenc Múzeum tulajdonában vannak, Jaksa Jánosné Vangel Amália elmondása szerint) Jaksa János ekkor kedvelte meg a helytörténeti kutatást, és a „múzeumi" munkát, amit aztán élete végéig gyakorolt, mint „amatőr"

6 A harmincas években a tanyai, falusi tanítókat rövid nyári tanfolyamokon képezték ki arra, hogy a környezetükben lévő tárgyi és szellemi néprajzi anyagot hogyan gyűjtsék, mert már ekkor látszott, ezek az értékek egyre fogynak. Az akkori szakemberek felismerték a tanyai-, falusi tanítók szerepét ebben. Tudták, ha a tanítók nem foglalkoznak a néprajzi-, helytör4 pusztabíró, mezőbíró: a városoktól és falvaktól távol eső, különálló pusztákon igazgatási és igazságszolgáltatási funkciókat ellátó tisztség volt. A 19. század végén még élt a Kiskunság néhány pusztáján egészen a 20. század közepéig. Beleolvadt a csendőrség intézményébe. Magyar Néprajzi Lexikon N-Szé. Akadémiai Kiadó Bp 1987. Főszerkesztő: Ortutay Gyula. 5 Vármegyei szociográfiák I. Csongrád vármegye. Szerk.: Csíkvári A. Bp. 1938. 62-64. old. 6 Jaksa Jánosné visszaemlékezései férje helytörténeti és múzeumalapítói munkásságára. Készült Szegváron 1983. júniusában. Készítette Kovács Lajos közreműködésével és felkérésére Jaksa Jánosné. 46