Zombori István (szerk.): A múzeumalapító : Jaksa János tanító, múzeumigazgató élete és munkássága (Szeged, Magyar Múzeumi Történész Társzulat; Móra Ferenc Múzeum, 2002)
ZOMBORI István: Jaksa János élete és családja
fölvállalását jelentette. Az, hogy sorsa mégsem így alakult, az elsősorban a történelem sajátos alakulásának köszönhető. 1941-ben, miközben már a családalapítás révén egy gyermeke született és a másodikat várták, Jugoszlávia megtámadása s ezt követően a Délvidék visszacsatolása révén a kormány áthelyezte a Bácskában lévő Bajmok községbe. A tanító feleségével és gyermekével költözött ide az új környezetbe, ahol a sok nehézség ellenére igen jól megállták a helyüket. 1944-ben a háború fordulata révén Bajmok újból Jugoszlávia része lett, a Jaksa családnak ismét költözni kellett, nem akármilyen veszélyek, kalandok közepette. A végcél felesége szülőfaluja, Szegvár. Ily módon érkezett a Jaksa család, megint csak nem jószántából, élete harmadik s egyben utolsó helyszínére, ahol Jaksa János tanítóként, iskolaigazgatóként, pedagógusként, a számára új falu mindeneseként ismét a középpontba kerül és fejti ki szorgos, aktív tevékenységét, amelynek célja a falu lakosságának kulturális élete, annak magasabb szintre emelése. Ezen igyekezetnek részét képezte végül a Szegvári Falumúzeum létrehozása, amibe közrejátszottak saját és felesége családjának, valamint a konkrét történelmi eseményeknek a fordulatai is. Tudjuk, hogy a Móra által említett régészeti emlékek bejelentése mellett Jaksa tanító urat a rajz, a festészet, az irodalom és a néprajz egyaránt érdekelte. Már a 20-as, 30-as években, Pusztaszeren, később Bajmokon, azután Szegváron is a népi élet legkülönbözőbb tárgyait ugyanúgy gyűjtötte a tervezett, majd később megvalósult Falumúzeum számára, mint az egyéb régiséget. A régészeti tárgyakat szintén megőrizte a földből való előkerülésük esetén. Azt is hozzá kell tenni, hogy ezt a fajta gyűjtést megkönnyítette, hogy Jaksa és felesége, valójában ebből az alföldi tanyasi-falusi világból származott, tehát az ott élőkkel való beszéd, kapcsolatteremtés, illetve az adott tárgyak ismerete nem okozott semmiféle problémát számukra. Jaksa János lánya elmondta, hogy az 1970-es években a pusztaszeri ásatásokat, illetve a Nemzeti Történeti Emlékpark létrehozására irányuló igyekezeteket édesapja maximális figyelemmel követte és nagy örömmel üdvözölte. Mivel a Szegvári Falumúzeum vezetőjeként hivatalból is a megyei múzeumi szervezet munkatársa volt, a már említett személyes kapcsolata Trogmayer Ottó igazgatóval és Juhász Antal igazgatóhelyettessel feljogosította őt arra, hogy sok évtizedes tapasztalata révén ötleteivel elősegítse az emlékpark minél gazdagabb és sokrétűbb kialakítását. Lánya szerint az ő ötlete volt, hogy a Feszty-körképet ide kell hozni és az emlékparkban fölállítani. Ehhez hozzájárult, hogy gyermekkorától kezdve óriási élményt jelentett számára ez a körkép. Véleménye szerint ennek méltatlan elhanyagolása, illetve a múzeumi raktárból való elővétele mindenki elengedhetetlen feladata. Elhelyezésére pedig a legalkalmasabb helyszín a Pusztaszeri Emlékpark lehet. 11
