Szent István emlékezete falikárpitokon 1938-2000 (Szeged, 2001)

Pálosi Judit: Szent István kárpitok

pitokon a várfalak karolják a várost, hatalmas donjonjaival, templomaival, vagy a körbefont sövény a kolostort galambdúcával, virágoskertjével. (A kicsiny épületben álldogáló, ablakában író nagyra nőtt szerzetesek a középkor korábbi századainak francia kárpitművészetét idézik.) Az épületcsoportokat átfogó körív egyben pompás tagoló-elem is. Pekáry kárpitján is az. Vonalát a folyócska követi, a túlparton pedig hasonlóképp a fából ácsolt kerítés von ívet a jurta szerű ház köré.

A kompozíció a kárpit nyelvén szól, a síkban marad. Pillanatra sem téveszti meg a nézőt a távolabbra helyezett motívumok kisebbedése, azonnal nyilvánvaló, hogy szó sincs itt perspektivikus térábrázolásról. Ez a tér nem folyamatos. Nagy zökkenőkkel következnek egymásra a térszakaszok. Az első képsíkot a kárpit nagy méretű főalakjai, a király és kísérete, valamint az őket fogadó földművesek csoportja foglalják el, kitöltve a kárpit teljes szélességét. Felülről tekintve a tájra, mögéjük látunk. Itt, a középső térszakaszban, egymás mellé sorolt önálló kis jelenetek játszódnak le. A kárpitnak ezen a sávján a két-három szereplős csoportokba rendezett alakok sokkal kisebbek, mint azt az előtértől való távolságuk indokolttá tenné... Az első képsík alakjaihoz képest kiáltóan nagy a lépték-ugrás. Ennek a középső sávnak a békésen munkálkodó csoportjai mögött hirtelen ádázul egymásnak rontó harcosok - apró lovasok - tűnnek fel a háttérben. Újabb éles léptékváltás. De teljesen más természetű is ez a harmadik térszakasz. Nem is térszakasz. Ajtony és Csanád vezér csatája kék „háttérfüggönyre festve" zárja le a kompozíciót. A heves lovasroham síkban zajlik és azt a keskeny kék felületet, amely a felűről nézett tájak fölött másutt az égboltra utal, itt függöny redőit idéző vilá12