Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)
Takács Miklós: Népvándorláskor-kutatások Kis-Jugoszláviában, az 1990-es években
Népvándorláskor-kutatások Kis-Jugoszláviában, az 1990-es években feltételező elgondolásokat azonban azon megállapítással igyekszik viszonylagos értékűvé tenni, hogy a zimonyi bográcsokat — az egykori valóságot túlontúl leegyszerűsítve — pusztán az állattenyésztő életmód visszatükröződéseként aposztrofálja (JANKOVIC, M. 1996,126). Talán nem felesleges e helyütt utalni arra, hogy a Duna és a Száva összefolyásának közelében álló városka határából nem kevesebb mint öt (!) késő avar temető részletei ismertek (KOVAÖEVIC 1973), a szintén Zimony területén feltárt, nagyméretű, 10-11. századi sírmezőből pedig több, kifejezetten magyar jellegű tárgy, pl. övveret vagy préselőminta is előkerült (BAJALOVIC HADZl-PESlC 1984, 91, Nr. 114, 310, 495; BÁLINT 1991, 261). Azaz, M. Jankovic semmitmondó értelmezése ellenére is, joggal feltételezhető, hogy a zimonyi telep a jövőben kulcsfontosságú szerepet játszhat, különösen a kézzel formált bográcsok vizsgálatánál. A konferencia egy további előadásában Vojislav S. Jovanovic a csörgők elterjedését vizsgálta a kora középkori déli szláv sírokban (JOVANOVIC 1996). Ezen elemzés következtetéseinek értékét azonban egyáltalán nem növeli az, ahogyan a mű szerzője a szláv meghatározást nem etnikai, hanem sokkal inkább időrendi kategóriaként kezeli. Automatikusan szlávnak minősítve minden olyan 10-11. századi sírt, amely Bulgária, illetve Jugoszlávia 1945-ös határai között került napvilágra. Ennél fogva igencsak kétségesnek tűnnek a kora középkori délszlávok vonatkozásában V. S. Jovanovic azon megállapításai, amelyeket például a Szabadka melletti Hinga-halom, illetve a batajnicai temető alapján tesz (JOVANOVIC 1996, 92). Hiszen e két lelőhely közül az észak-bácskai egy templom körüli temető, ahol az ortodox kereszténységre semmilyen nyom nem utal (SZEKERES-RlCZ 1998, 122), a szerémségi sírmező esetében pedig mérvadó szerb kutatók is egyértelműnek tartják a magyar etnikum jelenlétét, a napvilágra került lovassírok alapján (DIMITRIJE- VIC 1982). Az ismertetett cikk szerzője e tények iránt minden bizonnyal azért nem mutatott kellő fogékonyságot, mert a Vajdaság területét nem önálló egységként, hanem Szerbia keretei között tárgyalta. Figyelmen kívül hagyta tehát azt, hogy a Kárpát-medence déli részének, illetve a Balkán középső harmadának nemcsak a kora középkori politikai története, hanem az etnikai viszonyai is oly mértékig eltértek egymástól, hogy az összemosásuk egyértelműen anakronisztikus, így nem fejezheti ki az egykori valóságot. Végezetül e konferencia számára állította össze az észak-bánsági középkori lelőhelyeknek a jegyzékét Milorad Giric (GIRIC 1996). A főként neolit, illetve rézkori publikációi révén ismertté vált szerző munkájának értékelése során is két szempont tartandó szem előtt. Egyrészt kétségen felüli tény az, hogy e kataszter hasznos segédeszköz lehet a nagy- kikindai/Kikinda múzeum gyűjtőterületén napvilágra került leletek megismeréséhez. Sőt — az ismertetett konferencia vonatkozásában kivételes módon — a kataszter szerzője az egyes lelőhelyek leírása során hangsúlyosan időrendi és nem etnikai meghatározásokkal él. Talán a szerző őskori érdeklődéséből és a középkori szakirodalomban való járatlanságából következett az, hogy áttekintésében egy igencsak kétes értékű elméletet is megfogalmazott. Azaz, egyértelműen elhibázottnak tekinthető az, ahogyan Giric a Beodra/Novo Milosevo határában álló, Galádvár/Galad Grad nevű lelőhelyet értelmezni igyekszik (GIRIC 1996, 146). Felfogása szerint ui. ez az a hely, ahol a “Glád nevű legendás szerb kenéz” földvára állt. E kijelentés, úgy véljük, nem szorul bővebb kommentárra. Némi cinizmus árán csak annyit jegyeznénk meg, hogy reményeink szerint a román, illetve szerb Galád- szakértők valamikor majd meg tudnak állapodni arról, ki tudja hatásosabban kisajátítani a csupán Anonymus által említett és jószerivel sohasem létezett duxot. A tényszerűség kedvéért azonban meg kell állapítanunk, hogy a M. Giric által felvonultatott leletek a szerb fél álláspontját egyáltalán nem tudják erősíteni. Hiszen a kataszterben is bemutatott feltárások során — az írott forrásoknak megfelelően — Gálád várában csak és kizárólag 15—16. századi épületrészleteket és apró leleteket sikerült feltárni. így — mint erre a kataszter szerzője maga is utal — a képes táblán szereplő kályhacsempe sem keltezhető a késő középkornál korábbra. A röviden ismertetett dolgozatok közös jellegzetessége, hogy írójuk nem elégszik meg a régészeti leletek közlésével és/vagy elemzésével, hanem olyan megállapításokat is tesz vagy sugall, amelyeket mozgósító erejűnek vél, azaz a szerbség általa feltételezett ellenségei elleni harcra buzdít. A fentebb már említett Horgos faluval szomszédos és szintén a magyar-jugoszláv határ közvetlen közelében fekvő Hajdújárás/Hajdukovo egy templomfeltárás félreértelmezése révén kapott kitüntetett szerepet a tudományosnak álcázott, de egyértelműen a gyűlölet gerjesztését célzó elméletgyártásban. Előzményként arra kell utalni, hogy az M5 autópálya nyomvonalán, a Kővágó nevű határrészben, a Varga-tanya közelében egy Árpád-kori, egyhajós templom alapjait és a körülötte elterülő temető 399
