Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)
Takács Miklós: Népvándorláskor-kutatások Kis-Jugoszláviában, az 1990-es években
Hadak útján. Szerk.: Bende L. - Lőrinczy G. - Szalontai Cs. Szeged 2000, 393-414 NEPVANDORLASKOR-KUTATASOK KIS-JUGOSZLA VIABAN, AZ 1990-ES ÉVEKBEN TAKÁCS Miklós Egy tudománytörténeti áttekintésnek igen ritkán szokott előnyére válni a szubjektív megközelítés, így csak annyit jegyeznénk meg, hogy e munkánk a Népvándorlás kor Fiatal Kutatóinak I., szentesi konferenciáján, 1990 őszén megtartott előadásunknak (TAKÁCS 1991) mintegy folytatása, az azóta eltelt tíz év kutatásainak áttekintése által. Egy tudománytörténeti áttekintésben nem illik továbbá politikai utalásokat sem tenni. Ez utóbbi szabályhoz azonban nem tudtuk tartani magunkat. Hiszen a jugoszláviai régészeti kutatások ismertetése egészen egyszerűen lehetetlen anélkül, hogy a hátteret, azaz az ezredvég délszláv háborúját ne tartanánk szem előtt. (E háború előzményeit és eseménytörténetét magyar nyelven összefoglalta: SOKCSEV1TS- SZILÁGYI-SZILÁGYI 1994. 292-301, 306-307, 318-326 stb.; JUHÁSZ 1999). Két oknál fogva nem tekinthetünk el a ’90-es évek eseményeire való figyeléstől: egyrészt azért, mert egy évtized alatt igencsak megváltoztak a térség politikai határai. így manapság már a jugoszláviai régészeti kutatások áttekintése címén csak a szerbiai és a montenegrói/ Crna Gora-i feltárásokat és leletelemzéseket kell és szabad ismertetnünk. Másrészt pedig az sem lehet kétséges, hogy az 1990-es évek délszláv háborújában az uszító propaganda több évvel megelőzte a harci cselekmények kirobbanását, és a tömeges népirtás megindulását. E propaganda célja egy-egy adott terület ősi jogon való birtoklásának igazolásán túl az ellenségnek kikiáltott szomszéd néppel és/vagy vallási felekezettel szembeni indulat felkeltése volt. Rendkívül elterjedtté vált az 1980-as és ’90-es évek fordulóján a régmúlt idők ködébe vesző, ősi sérelmekre való hivatkozás. Ez pedig a nagy- közönség köreiben annál is inkább sikerre számíthatott, mert a Tito-korszak történelmi oktatása egyoldalúan a 20. századra és ezen belül is az ún. népfelszabadító háborúra koncentrált. így általában még a tanultabbak is csak ködös elképzelésekkel rendelkeztek a déli szlávok Balkán-félszigeti megtelepedésének eseménytörténetéről vagy saját népük etnogeneziséről. Előző dolgozatunkban e történeti irodalomból tallózva már utaltunk néhány munkára, bemutatva azt, hogyan keletkeztek e propagandaízű „művek” nemcsak a szerb vagy a montenegrói, hanem a horvát vagy a macedón történetírásban is (TAKÁCS 1991, 504-505). Eljárásunk azonban egy olyan, téves megközelítés jegyében is értelmezhető, amely a felelősség kiegyenlítését, pontosabban annak egyenlő arányú szétosztását tekinti céljának. E félreértelmezési lehetőség miatt kell nyomatékosan utalni arra, hogy a háború szellemi előkészítésének vonatkozásában a paritások felállítása egyértelműen téves. Két oknál fogva. Nem elsősorban azért, mert a szerb értelmiségiek széles rétegei által gerjesztett háborús hisztéria nagyságrendekkel meghaladta az akkori Jugoszlávia más köztársaságaiban tapasztalható uszítás mértékét. Hanem sokkal inkább azért, mert 1986- ban — tehát még Slobodan Milosevic 1987 tavaszán lezajlott hatalomátvétele előtt — a szerb értelmiség hangadó rétege saját maga fogalmazta meg a szerb hegemónia megteremtésének programját, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia elhíre- sült memorandumában.1 Dolgozatunk kérdésfelvetése miatt természetesen nem lehet feladatunk a délszláv etnikai háború ideológiai hátterének további taglalása. Arra viszont igencsak érdemes odafigyelnünk, hogyan hatott e közeg a népvándorlás kor szerbiai kutatásaira. Az előző dolgozatunkban már részletezett széttagoltságon túl az 1980-as évek jugoszláviai és ezen belül szerbiai régészetének alapvető jellemvonása a kutatási lehetőségek beszűkülése volt. A 1 A szerbiai háborús uszítást igen jól, bár nem elfogulatlanul összefoglalta: ANZULOVIC 1999, 11-174. 393
