Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)

Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: "Vadat űzni feljövének..." Egy csodaszarvas nyomában

„ Vadat űzni feljövének...

egy szál sem. Kirántottam a kardom, de a kard kiugrott a kezemből és eltűnt — csak a jó Isten tudja hova. A dámszarvas egy pillanat alatt elinalt. Üldözőbe vettem, de mintha a föld nyelte volna el.

Ezen az éjjelen Szoszlan sehogyan sem tudott elaludni. Abban a korai órában, amikor a nap leválik az éjről, a vállára vetette köpenyét, fogta az íjat, a tegezét, felkötötte kardját — és máris baktat a nádasban ott, ahol Urizmag találkozott az arany- szarvassal. Amint a nap felhágott, és első sugarai áthatoltak a nádason, fényüknél Szoszlan megpillantotta a szembe ballagó, füvet legelésző dámszarvast. A napsugarak, amint lepattantak aranyszőréről, a legvékonyabb kis tűnél is vékonyabbnak tűntek, és oly fényesek voltak, hogy szúrták Szoszlan szemét.

— Ha ez a vad a kezemre kerülne, nálamnál dicsőbb nart egyetlen egy sem akadna — suttogta maga elé Szoszlan.

Lopakodva kezdett kúszni Szoszlan a dámszarvas felé egyik fűszáltól a másikig. Már csak egyetlen nyíllövés választotta el, fűiéhez emelte az íjat. De amint a nyilát épp ki akarta lőni, a nyíl egyszerre csak eltűnt. Szoszlan a tegeze után kapott — nem maradt abban egyetlen szál nyíl sem. A dámszarvas azonban még csak meg sem moccant.

„Csak nem vallók szégyent?” — gondolta Szoszlan, és kardját kirántva egyetlen szökkenéssel a dámszarvas mellett termett.

De a dámszarvas megelőzte, felugrott és elszáguldott a Fekete-hegy irányában.

„Nem, nem menekülhetsz előlem!” — gondolta Szoszlan, s utána iramodott.

A dámszarvas felszökkent a Fekete-hegyre, s egy mély barlangban rejtőzött el.

Szoszlan nem tudta, hogy Aciruhszot, a Nap Leányát, üldözte dámszarvas képében, akire hét uaig8 vigyázott. A dámszarvast űző Szoszlan beszáguldott a barlangba, s egyszerre csak megpillantott maga előtt egy hétszintes várat. Az alsó szint ajtaja tárva-nyitva. Szoszlan belépett, s látja ám: a vendégszobába jutott. Leült egy lócára. Feje fölött a falon egy sokhúros, művészien faragott, nyírfa fandir lógott. Szoszlan leemelte a falról, s csodaszép dalra zendített. Úgy játszott, hogy a fandir hangjára odarepültek a madarak, odaszaladtak az állatok. Az ének ritmusára imbolyogni kezdtek a vár magas falai, és a hegyek együtt daloltak Szosz- lannal. Egyszerre csak két kisfiú szaladt be a szobába. Szoszlan tovább játszva a fandiron így szólt hozzájuk:

— Én vagyok az, Szoszlan nart. Az a bizonyos, aki nem tud lakomák és háborúk nélkül élni.

A kisfiúk elszaladtak. Felkapaszkodtak a legfelső, a hetedik szintre, ahol a hét uaig lakott. így szóltak a kisfiúk az uaigokhoz:

— Csodálatos vendég látogatott el hozzánk. A vendégszobában játszik a fandiron. Amikor beléptünk, azt mondta nekünk: „Én vagyok az, Szoszlan nart. Az a bizonyos, aki nem tud lakomák és háborúk nélkül élni.”

És akkor az uaigok azt mondták a fiúknak:

— Fussatok Szoszlanhoz és mondjátok neki ezt: „Ha lakomát akarsz, anyánkat küldjük hozzád, ha háborút akarsz, apánkat küldjük hozzád.”

A fiúk visszaszaladtak Szoszlanhoz és átadták az uaigok szavait.

— Minek nekem most a lakoma? — mondta Szoszlan. — Ha van háború, akkor háborút adjatok nekem.

Amikor a fiúk az uaigokhoz futottak és átadták nekik Szoszlan válaszát, az uaigok leereszkedtek a várból és a Fekete Kövön elkezdték a késeiket élezni — ezek a kések a kezükben voltak már akkor, amikor az anyaméhből kijöttek.

Az udvaron áldozati asztal állt — az állatokat ezen szokás föláldozni. Az uaigok kivonszolták Szoszlant ehhez az asztalhoz, kiterítették rajta és elkezdték vagdalni a késeikkel. Közben így kiáltoztak:

— Hát itt van ez a kutya szülte kutya, amelyik nem hagyja a mi szeretett dámszarvasunkat nyugodtan legelni!

És dühödten vagdalták őt a késeikkel. De a kések egyetlen karcolást sem ejtettek Szoszlan acélos testén. Látták az uaigok, hogy csak eltompulnak a kések, Szoszlan pedig továbbra is sértetlen marad, és akkor kiszabadították Szoszlant és így szóltak:

— Mondja meg a neveltünk, a Nap Leánya, Aciruhsz, hogy mit tegyünk veled.

Az uaigok elmentek a Nap Leányához és így szóltak:

— Szokatlan vendég látogatott el hozzánk. Szoszlan nartnak nevezi magát. Fel akartuk áldozni, de a késeink nem fogják.

Meghallotta Szoszlan nevét a Nap Leánya és így szólt:

— Ha ez Szoszlan, akkor ő a jövendőbelim.

8 Óriás.

355