Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)
Gábli Cecília: A Savaria Múzeum régi gyűjteményének római kori firmamécsesanyaga
Hadak útján. Szerk.: Bende L. - Lőrinczy G. -Szalontai Cs. Szeged 2000, 19-25 A SAVARIA MÚZEUM RÉGI GYŰJTEMÉNYÉNEK RÓMAI KORI FIRMAMÉCSESANYA GA GÁBLI Cecília Az alábbiakban azt az új módszert fogom ismertetni, amelyet az anyag feldolgozása kapcsán dolgoztam ki, és amelynek segítségével jóval több információ nyerhető a firmamécsesekről, mint a már bevett, hagyományos szempontok szerinti feldolgozás során. A módszer lényege az alábbiakban foglalható össze: új vizsgálati szempontok bevezetése, kísérleti mécsesgyártás során tett megfigyelések hasznosítása, a firmamécsesek adatainak adatbázisban való rögzítése és ezek révén az összefüggések lekérdezése. A Régi Gyűjtemény összesen 259 római firmamécsest és firmamécses gyártásához használt negatívot tartalmaz. Sajnos a mécsesek többségéről lekoptak a régi leltári számok, a Savaria Múzeumban pedig nem létezik olyan nyilvántartás, amely alapján a régi és az 1954-ben kiadott leltári számokat azonosítani lehetne. Az 1954-es leltárkönyvbe a lelőhely és a múzeumba való bekerülés adatai meglehetősen hiányosan kerültek be. A régi leltárkönyv1 és a Nö- vedéki Napló alapján a régi leltári számmal rendelkező mécseseket megpróbáltam visszaazonosítani. 90 mécses adatait sikerült a Növedéki Naplóban és a régi leltárkönyvben megtalálni. A 90 mécses közül 67-nél bizonytalan a múzeumba való bekerülés időpontja, 23 mécsesről tudjuk, hogy 1923 és 1935 között került a múzeumba. A 90 mécses közül 23-nak már a régi leltárkönyvben illetve Növedéki Naplóban is ismeretlen a lelőhelye. 67 mécsesnek ismerjük a lelőhelyét (a vizsgált 259 példányt alapul véve az anyag 25,87 %-a). A 67 mécses közül 29-ről csak annyit tudunk, hogy Szombathelyen került elő. 34 olyan mécses van, amely Szombathelyen, pontosabban meghatározott helyről került elő. Vétel útján került a múzeumba 48, ismeretlen úton 28, ajándékozás révén 10, ásatásból 4 mécses. A mécsesek egy része szerepel Iványi Dóra munkájában (IVÁNYI 1935, 121-287), de beazonosításuk a leltári számok többszöri megváltozása és lekopása miatt sok esetben lehetetlennek bizonyult (összesen 72 mécsest sikerült beazonosítani, ez az anyag 27,799 %-a). Mindezen hiányosságainak ellenére azért tartottam megfelelőnek ezt az anyagot egy új módszer kidolgozására, mert a mécsesek többsége teljesen ép, ezért kiválóan alkalmas tipológiai jellegű megfigyelésekhez. A korábban bevezetett firmamécses-típusok a mécses felülnézeti képének vizsgálatán alapulnak (LOESCHCK.E 1919, 67-73; IVÁNYI 1935, 16-19). A discusgyűrű zárt vagy nyitott volta, a nyakcsatorna alakja és hosszúsága, valamint az orrhoz való viszonya különbözteti meg az egyes típusokat. A leggyakrabban előforduló firmamécses-típus, az Iványi XVII. (Loeschcke X.) az elsőtől a negyedik századig előfordul. Véleményem szerint, ezt a típust tovább lehetne bontani, egyrészt formai alapon, másrészt az egyes mesterek működésének elterjedési területe és ideje pontos meghatározásával. A két szempontot azonban feltétlenül együtt kell vizsgálni, mert egy-egy mester neve alatt többféle minőségű, kivitelű, alakú, méretű gyártmány is előfordulhat egy lelőhelyen belül, vagy más-más helyeken. Az egyes műhelyekre jellemző formákat, mesterjegyeket és egyéb sajátosságokat és azok vándorlását véleményem szerint precíz feldolgozással fel lehetne tárni. Ezért igyekeztem a mécsesekről minél több információt lejegyezni. Ezért vezettem be a már megszokott kritériumokon (Knuppen, Luftloch) túl olyan új vizsgálati szempontokat, amelyek hozzásegíthetnek a firmamécsesek minél több szempontú vizsgálatához. 1 A Vasvármegyei Múzeum Régiségtárának Leltári Naplója: Ókori anyag. 19
