Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)

Somogyi Péter: Ismeretlen levéltári adatok a Firtos hegyén 1831-ben talált bizánci aranyakról

Hadak útján. Szerk.: Bende L. — Lőrinczy G. - Szalontai Cs. Szeged 2000, 197-204 ISMERETLEN LEVÉLTÁRI ADATOK A FIRTOS HEGYEN 1831-BEN TALÁL T BIZÁNCI ARANYAKRÓL SOMOGYI Péter A firtosi éremleletről megemlékező korabeli fel­jegyzések, híradások után folytatott kutatásaim so­rán már eddig is annyi újabb, mindeddig ismeretle­nül lappangó adat gyűlt össze, hogy feldolgozásuk és megfelelő formában való közzétételük még éve­kig eltarthat. De a Nagyajtai Kovács István és Nagykedei Fekete Sámuel levelezésében felfede­zett adatok annyira jelentősnek bizonyultak, hogy az anyag teljes körű feldolgozásának elébe vágva, ezeket ismertető előzetes beszámoló megírása mel­lett döntöttem. Elsősorban azokra az adatokra, összefüggésekre kívántam felhívni a figyelmet, amelyek vagy az éremkincs egykori összetételéről való eddigi ismereteket pontosítják, vagy megkér­dőjeleznek némely erre vonatkozó korábbi elkép­zelést. Ezért levéltári lelőhelyüket minden esetben feltüntettem, viszont eltekintettem az ezúttal má­sodlagos jelentőségű irodalmi hivatkozások pontos adatolásától. Helyette válogatást állítottam össze az éremkinccsel foglalkozó fontosabb és általam is felhasznált korábbi munkákból.1 Az udvarhelyszéki Firtosváralja határához tar­tozó Firtos-Felső-tetőn 1831 júliusában felfedezett bizánci aranypénzekről, az Erdélyben évtizedekig közszájon forgó firtosi aranyakról való ismereteket Ferenczi Sándor foglalta össze. Ferenczi az ara­nyak előkerülése után több mint száz évvel gyűj­tötte össze az akkor még fellelhető és hozzáférhe­tő forrásokat. Numizmatikai-történeti munkája a kincslelet első tudományos igényű feldolgozása. Nem csoda, hogy a lelettel ezt követően foglalkozó szerzők közvetve vagy közvetlenül Ferenczi művét használták, és csak kevesen vették maguknak a fá­radtságot, hogy a benne megemlített 19. századi források némelyikét kézbe is vegyék. Ennek el­lenére — vagy talán éppen ezért — az aranyak felhalmozásáról és elrejtéséről szinte annyi külön­böző elképzelés létezik, ahányan eddig már foglal­koztak a kérdéssel. A firtosi aranyakat kötötték már a hunokhoz, az erdélyi hun-székelyekhez, az ogur népekhez — volt aki egyenesen a kutrigurokra gondolt — a ge­pidákhoz illetve egy közelebbről meg nem határo­zott erdélyi germán, de nem gepida népességhez, végül az avaroknak fizetett bizánci évjáradékokból, ajándékokból származó és nemzedékek során fel­halmozott kincsnek is tartották. Az erdélyi dáko­román kontinuitás vagy a nem kevésbé délibábos hun-székely rokonság elmélete képviselői éppúgy érveltek már vele mint az erdélyi, pontosabban a Küküllő-melléki korai avar megtelepülés szószólói vagy az erdélyi gepidák avar kori, azaz 568 utá­ni tovább élése mellett lándzsát törő kutatók. Az egy és ugyanazon leletről vallott vélemények tarka csokrán ne lepődjön meg senki! A Kárpát-medence sajátos geopolitikai helyzetéből következően a tér­ségben előkerült jelentős leletek általában többféle módon is értelmezhetők, különösen azok, melyek­ről közvetlenül felfedezésük után nem készültek, nem készülhettek feljegyzések, amint ez a firtosi lelet esetében is történt. Az éremlelet összetételéről szóló híradások ér­telmezésénél figyelembe kell venni azt a körül­ményt is, hogy azok a 19. század második felében, azaz jóval a kincslelet előkerülése után keletkez­tek. Ferenczi nem is feledkezett meg erről és az 1 Ezúton szeretnék köszönetét mondani azoknak a barátoknak, kollégáknak, azoknak az ismerős és személyesen nem ismert levéltárosoknak, könyvtárosoknak akiknek segítsége és támogatása nélkül a kitűzött célt még csak meg sem közelíthettem volna. Különösen hálás vagyok Újvári Máriának (Babe$-Bólyai Tudományegyetem, Kolozsvár), Molnár B. Lehelnek (Unitárius Egyház Központi Levéltára, Kolozsvár) és Sorin Cocisnak (Román Tudományos Akadémia Régészeti Intézete, Kolozsvár) azért a felbecsülhetetlen segítségért, amit a Nagyajtai-féle kéziratos hagyatékfelkutatásához nyújtottak. A kéz­irat lektorálásáért, átfésüléséért Hóna Istvánt (ELTE BTK, Régészettudományi Intézet) illeti köszönet. 197

Next

/
Thumbnails
Contents