Zombori István (szerk.): Nagy István emlékkönyv (Szeged, 1999)

ZOMBORI István: Kétfejű sas és cserkész liliom. A szegedi Történeti Gyűjtemény 115 éve

osztályvezető. Az 1985-ben megindult Fekete házba való átköltözés és az épület használatba vétele is az ő irányításával történt. Annak ellenére, hogy a beköltözés időpontjától kezdve a pártbizottságról részére küldött hivatalos levelek kizárólag a „Munkásmozgalmi Múzeum igazgatója" címzéssel érkeztek, a Fekete ház, mint a megyei múzeumi szervezet Történeti Osztálya és kiváltképp mint a szegedi múzeum várostörténeti gyűjteménye működött és ezen célkitűzés vezette a munkatársakat mindennapi tevékenységükben. Igaz ez a Fekete házban rendezett kiállításokra is. Kisebbfajta győzelemszámba ment, hogy a múzeum szakemberei elérték, az 1985 áprilisi ünnepélyes épületátadásra nem kellett elkészíteni az épület rendeltetési célját igazolni hivatott nagy, állandó, munkásmozgalmi történeti kiállítást. Sikerült elfogadtatni azt a szakmai érvet, amit Budapestről a Munkásmozgalmi Múzeum, mint legfőbb felettes szakmai szerv is képviselt, hogy az új épület adottságait megismerve, néhány időszaki kiállítás rendezése után kerüljön csak sor az állandó kiállítás elkészítésére. így viszont a hivatalos párt/ szervek megrökönyödésére a nyitó kiállítás egy Szeged város 19. századi, régi fotóiból rendezett fotótörténeti- várostörténeti kiállítás volt. Ezt az I. világháború országos és a szegedi, valamint Csongrád megyei emlékművekről készített fotó-dokumentáció, illetve I. világháborús tárgyi emlékanyag kiállítás követte. Ezen több évtized után először láb hatták viszont a szegediek a megbecsült I. világháborús fakatona szobrát, valamint a régóta elveszettnek hitt doberdói fát. Ezután jött egy Erzsébet királyné kiállítás, amely az egész megyéből begyűjtött szobrok, nagyméretű festmények és a királyné személyével kapcsolatos tárgyak, dokumentumok, viseletdarabok bemutatásával óriási közönségsikert aratott, de szakmai körökben is (értsd: tényleges muzeológiai-történészi szakmai körökben) nagy elismerést vívott ki. 1985-ben még egy, a szegedi telefonálás történetével kapcsolatos kiállítás megrendezésére is sor került. Hosszabb szakmai-politikai vita, tervezés után 1986-ban nyílt meg az emeleti állandó történeti kiállítás, amely a Munkásmozgalmi Múzeum, mint szakmai felügyeleti szerv maximális támogatásával végülis egy, a korra nem jellemző, szinte teljes egészében ma is vállalható látványos, tartalmas társadalomtörténeti kiállítást eredményezett. A koncepció szerint 1867-től - a helyszűkére való tekintettel, - 1945-ig terjedő időszakot mutat be, hivatalosan Csongrád megyei viszonylatban, elsősorban persze hangsúlyos szegedi vonatkozásokkal az anyag. Az ún. munkásmozgalmat értelemszerűen a jelzett korszak céhes anyagának, illetve az egyházakhoz kötődő keresztény munkásagrármunkás szerveződéssel összekapcsolva halad a kiállítás a századfordulón át az I. világháborúig, amely kiemelt szerepet kap, a doberdói fával, a fakatonával, korabeli magyar címer angyalokkal, valamint a Szegeden 1918-20-ig itt található francia megszállók dokumentumaival, román egyenruhával, valamint a kiállítás második részében a két háború közti évek bemutatásával. A 20-30-as évek időszak szegedi ipari tevékenységének mozzanatszerű felvillantása után a kiállítás a munkásmozgalom néhány ismert szegedi személyiségét mutatta be, majd tágabb teret szentelt a munkásművelődés, munkás-sport emléktárgyainak. Végül a II. világháború eseményei és az 1944-45-ös időszak néhány térkép, fotóval történő érzékeltetése után 1945 május elsejével, illetve a márciusi földosztás képeivel zárul. Ez a kiállítás szakmailag tisztességesen elkészített, tárgyszerű, sok látványos, hangsúlyos polgári, illetve munkás tárgyegyüttest, dokumentumot bemutató anyagot vonultatott fel, amely mind szakmai, mind a közönség tekintetében elismerést váltott ki. 217