Zombori István (szerk.): Nagy István emlékkönyv (Szeged, 1999)
TAKÁCS Edit: Kilencvenhat magyar hadifogoly százharminchárom el nem küldött levele 1944 decemberéből
kecskeméti állapotokat, vagy azok egy részét. De ezt tükrözik R. F. szavai: „kétszer kapunk naponta bab levest és kenyeret" és K. P. P. levelei is: „értesítsék a feleségem hogy küldjön ennivalót sokat és dohányt de a kocsis bácsival jöjjön be mert az tud velük beszélni" az utóbbi szavak utalnak a külvilágtól való teljes elzártságukra is. A levelekből úgy tűnik, a táboron belül is voltak eltérések a bánásmódban, K. A. levelében leírtaknak némiképpen ellentmond J. A.: „még a fényképeiteket idáig megőriztem". A 133 levél keletkezése és fennmaradása már önmagában is bizonyítja, hogy a külvilággal, a családdal való kapcsolattartásnak a minimális lehetséges formáját, a levelezést sem engedélyezték a foglyok számára. Bár csak elvétve, de foglyaink erről is beszámolnak. K. A leveléből nyilvánvaló, a levélírónak fogalma sem volt, levelét megkapja-e a felesége: „megkapod e ezt csak reszkírra irom" (reszkírra, azaz próbaként, kockáztatva, hogy az sohasem jut el a címzetthez). Hasonló gondolatokat fogalmazott meg még 6 levélíró: „itt mentük keresztül és ott hajítottam" - írta nővérén keresztül feleségének U. I., „többet nem tudok írni mihelyt lehet irok" - olvashatjuk B. J. levelében. „E lapokat a vonaton írjuk és úgy adjuk le úgy reméljük, hogy megkapjátok" - írták közös lapjukon H. F. és T. J. „EZT A PÁR SORT IS CSAK ÚGY LOPVÁST IROM; ÉS AKKOR DOBOM LE MIKOR MEGYÜNK ELFELE" - írta feleségének és édesanyjának Sz. J. „Ezt a papírt úgy dobom le a vonatról a sors kezére bízva" - olvashatjuk F. F. menyasszonyának írott levelében. A híradás lehetőségének bizonytalanságát fogalmazták meg azok, akik jelezték, lehet, hogy többet nem írnak, és az az öt levélíró is, aki csak annyit jegyzett meg, majd ír, ha tud. 2 7 A Kecskemétről történő elutazás pontos időpontját nem tudjuk. Mind a levelek keltezésében, mind a Kecskemétről történő indulás időpontjának megjelölésében tapasztalható eltérésekből következtetni lehet arra, hogy a foglyok, legalábbis egy részük, az egy-két hetes tartózkodás alatt elvesztette az időérzékét. Nagy valószínűséggel december 6-án, esetleg 5-én indulhattak, 7-én a vonat már biztosan Szentesen volt. Az utazás előkészületeiről sincsenek ismereteink, mint ahogy az utazás részleteiről - milyen vonattal utaztak, hány kocsiból állt a szerelvény, kb. hányan utaztak egy-egy vagonban, milyen tempóban haladt a vonat stb. - sem. Levélíróink vagy takarékoskodtak a papírral, vagy nem volt fontos számukra a részletek közlése. A vonat, mint a fogság helyszíne, a már idézetteken kívül még kilenc levélben szerepel, valamennyiben igen szűkszavúan, csak utalásszerűén: „december 6án Csongrád és Szentesen keresztül" - íija H. M. „Még itt vagyunk a Nagyalföldön az útban" olvashatjuk H. K. levelében, „Szegeden keresztül 1944 XII. 7én - valószínű Szentes helyett -, a tévedés egyben mutatja az író T. G. bizonytalan földrajzi és helyismeretét, „XII 7én visznek oroszországba" - írta levelében ? István. A korábbi tartózkodási helyre, a gyűjtőtáborra és az utazásra legfeljebb a két helyszínből lehet következtetni P. I. levelében: „fogságba estem 1944 XI. 24 kén Tökölön Szentesről írok". A legprecízebb talán K. F.: „Most itten vagyunk Szentesen a vonaton fogságba most pedig megyünk tovább" és B. J.: „Szentes, XII. 7. 1944 ... Tudatom ... itten vagyok fogságban most megyünk vonatai valamere" míg M. L. kifejezetten általánosan fogalmazott: „útban vagyok valamelyik fogolytábor felé." 2 8 26 Sz. J. (8.), K. L. (36)., K. J. (28.), S. J. (27.), K. A. (7.), R. F. (37.) K. P. P. (2.1.), K. A. (7), J. A. (10.2.) 27 (K. A. (7.), Ü. I. (11.), B. J. (19.), H. F. és T. J. (14.), Sz. J. (8.), F. F. (18.) 28 H. M. (12.), H. K. (6.), T. G. (34.), ?. István (44.), P. I. (40.), K. F. (24.), B. J. (19.), M. L. (41.) 135
