Makkay János: Attila kardja, Árpád kardja : Irániak, szarmaták, alánok, jászok (Szeged, Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1995)

Előszó

hagyományból táplálkozik, mely rokonnak tekintette a hunokat, avarokat, magyarokat, sőt a szkítákat is, hasonló harcmodoruk, pusztító hadjárataik nyomán, egyformán hunnak nevezve az előbb említett három keleti eredetű népet, mely Nyugat-Eurőpát fenyegette félelmetes nyilaival. Természetesen ez a rokonság csak képzeletben létezik, a három lovasnép különböző időben, különböző területről indult, s csak a Kárpát-medencébe érve került kapcsolatba Nyugat-Európa népeivel. Ráadásul mindhárom esetben valaminő törzsszövetségről van szó, ahol különböző eredetű nemzetségek, törzsek kerültek egyetlen katonai vagy politikai vezető alá, s csupán e vezető származására, nyelvére utal a népnév. Makkay János tanulmánya egy a hunokhoz is kapcsolódó vándorlegenda történetét dolgozza fel, Attila kardjának ürügyén. A Kr. u. 1. század kezdetétől szinte számba vehetetlen keleti eredetű népelem jelent meg a Tisza-vidéken. Eredetüket a Kaukázus előterétől Kelet-Ázsiáig követhetjük nyomon. Ezek az emberek magukkal hozták viseleti tárgyaikat, életmódjukat és természetesen legendáikat is. E legendák egy része évszázadokig közszájon forogva a mitikus történelem része lett. Szájhagyományunk rokonnak véli a keleti eredetű elődöket. így azután a hozzájuk köthető vándorregék egy része is beleszövődött a magyar és az európai kultúrába. Reméljük, e könyvecske közelebb segíti az olvasót a régészet és az európai történelem rejtélyeinek kibogozásához. Trogmayer Ottó 8