Makkay János: Attila kardja, Árpád kardja : Irániak, szarmaták, alánok, jászok (Szeged, Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1995)

A kard - A szent kard és a kardáldozat a forrásokban és a régészeti leletekben A máglyaáldozatok

A szent kard és a kardáldozat a forrásokban és a régészeti leletekben A máglyaáldozatok Az a forrás, amelyet általában idézni szoktak a háború szörnyű istenének, Aresnek vagy Marsnak áldozott vagy szentelt kard ügyében, nem más, mint Hérodotosz leírása. Ez így szól: Aresnek a szkíták a következőképpen áldoznak: „minden egyes járás olyanforma szentélyt emelt Aresnek a piaczon, hogy vagy három stádiumnyi hosszúságban és szélességben, de valamivel kisebb magasságban rőzsenyalábokat halmoztak egymásra; felül négyszegű lapos tető van csinálva, a három fal meredek, a negyedik azonban megmászható. Évenként százötven szekér rőzsét raknak még rá, mert a zivatarok miatt mindig lesüpped. Erre a szent halomra minden egyes járás egy régi vaskardot állít fel, és ez azután Aresnek istenképe. Ennek a kardnak évenként marhaés lóáldozatokat hoznak, sőt ennek még többet áldoznak, mint a többi istennek. A hány száz ellenség élve kezeik közé kerül, minden százból egy embert föláldoznak, de nem úgy, mint az állatokat, hanem másképpen. Miután fejükre bort öntöttek volt, az embereket egy edény fölött levágják; ezt azután fölviszik a rőzsehalomra és a vért a kardra öntik. Mialatt pedig ezt fölviszik, a szentély mellett a következőképpen járnak el: a lemészárolt embereknek jobb vállát mind levágják és kezükkel együtt a levegőbe dobják, s ha az áldozás egyéb teendőit elvégezték, 18