Makkay János: Attila kardja, Árpád kardja : Irániak, szarmaták, alánok, jászok (Szeged, Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1995)

Összefoglalás

MAKKAY JÁNOS gw/yáíbojtár (Bóna cinikus szövegéből ez a különbség nem derül ki) együttműködésével megtalálni, annak tudata és jelentősége szerepelt a hun birodalom iráni népeinek, és bizonnyal már maguknak a hunoknak a hitvilágában, legendáiban, áldozati szokásaiban és hősi énekeiben is. Árpád népe és főleg a nagyfejedelem kísérete bárhol és bárhonnan megismerhette, de bizonyára elődeitől örökölte ezt az ősi legendát, és a kardban, mint hatalmi és vallásos szimbólumban való hitet. Kétségtelennek tartjuk, hogy az Árpádok nemzetségi tudatában és kincstárában az Attila kard, azaz a bécsi szablya ma már jól ismert keltezése ellenére úgy szerepelt, mint Attila kardja. Ez azt jelenti, hogy a nemzetségben szilárdan élt az a hit, hogy Árpád családja ezért is Attila nagykirály véréből ered. Az Árpádok tulajdonában és kincstárában egykor volt Attila-kard tehát a hun tudat egyik, tárgyhoz köthető része. A legendák kialakulásának történeti okai és körülményei voltak és vannak. A rákövetkező generációk eleinte biztos tudásként hittek bennük, majd ez a tudás lassan történeti legendává szépült, már csak hitték, hogy Attila kardja egykor létezett, és az Árpádok kincstárában van. Később az első krónikások tollán ismét történeti hitelt kapott a legenda. A jóval későbbi, mai történetíró nemzedékek feladata immáron viszont nem az, hogy kételkedjenek a hajdanvolt biztos tudásban, hitekben és legendákban. Hanem az, hogy megértsék a kialakulásukhoz és fennmaradásukhoz vezető történeti okokat és körülményeket, és ne tehenek és bojtárok szóbeli megállapodásaival oldjanak meg fontos történeti háttérrel rendelkező legendákat. Erre a történeti megismerésre igyekeztünk most régészeti adatok bevonásával is kísérletet tenni. 108