Juhász Antal (szerk.): Migráció és település a Duna-Tisza közén (Szeged, 1990)
Sztrinkó István: Kiskunmajsa népének külső kapcsolatai a 18. században
A szabad pásztorélet 1742-ben ért véget, mikor Pest vármegye és az Invalidus Ház egyetértésével 41 tószegi, szabadalmas jobbágycsalád települt Majsa pusztára. 3 A puszta benépesítésére való törekvés a Jászkunság akkori földesurának azon szándékából fakadt elsősorban, hogy majorsági gazdálkodást alakítson ki. Valószínű, hogy ezen törekvés miatt nem hoztak létre a tószegiek szilárd közösséget, s nagyobb részük egy éven belül elhagyta Majsát. Figyelembe kell venni továbbá a másfajta természeti adottságokat is, ami ugyancsak riasztóan hathatott. Egy 1745-ös keltezésű összeírásban már csak heten szerepelnek (Bugyi István, Kiss György, Kiss Tóth Mihály, Madocskay Ferenc, Nagy János, Solti János és Szabó János). 4 Kiskunfélegyháza 1745 — 46-os összeírásaiban további hét tószegi nevével találkozunk (Fekete János, Kiss Márton, Kovács György, Nagy György, Német János, Tót Márton és Tóth Mihály), ám a többiek további sorsa még ismeretlen. 5 1743-ban jelentősen megnőtt a település lakosságának száma, mivel Üllés szinte teljes népessége átköltözött Majsára. 6 Altalános vélekedés szerint a gazdálkodás kedvezőbb feltételei vonzották az üllésieket az új helyre. Figyelemre méltó szempontot vetett fel azonban Kiss JÓZSEF egyik közelmúltban megjelent tanulmányában az áttelepülés indokaként. Szerinte nemcsak a szegediek szinte állandó zaklatása, az aszály és a pestis, hanem az is késztetett az áttelepülésre, hogy a mind terhesebb hadiadó és katonaállítási kötelezettség alól kibújjanak, újabb mentességet szerezzenek új település létrehozásával. 7 A már említett 1745-ös összeírás szerint az üllésiekkel és részben tószegiekkel benépesült Majsa 168 adóköteles lakossal rendelkezett. Rékassy Pál főbíró megjegyezte még: „ Volna még két ház és két személy, kikkel lenne 126 ház és 170 személy, de mivel rácok, nincsen jószágok, házaik sem olyanok, mint kellene, nem kívánnánk e őket Helységünkben patientálni". Jelenlegi ismereteink szerint az üllésiek 129 családdal települtek át, ez a tószegiekkel együtt 136 családfőt tesz ki. Ez kevesebb az összeírásban szereplő számnál, amit teljes egészében nem magyaráz az sem, ha számításba vesszük, hogy voltak a családokban felnőtt, adóköteles férfiak is. A különbség a 18. század dereka mozgalmas évtizedeinek is következménye, amikor a jobb életfeltételeket keresve még hullámzik a népesség. Jól kifejezi ezt az az 1750 körüli, majsai tanácsra vonatkozó megjegyzés, mely szerint „Dib-dáb sohonnából jött, csikósból, gulyásból, juhászból lett bírák nekem nem parancsolnak". 8 Bizonyos tehát, hogy az említetteken kívül Kiskunmajsa alapnépességében mindenképpen számolni kell máshonnan érkezőkkel is. Ennek kiderítése azonban ma már két okból sem könnyű. Először figyelembe kell venni azt a tényt, hogy maga 3 A tószegi áttelepülők névsorát közli Kiss JÓZSEF 1987. 314—315. 4 Szolnok Megyei Levéltár, JKI B Cap sa I. Fasc. 3. No. 4. Az összeírásra Kiss JÓZSEF az említett tanulmányban hívta fel a figyelmet. 5 MEZŐSI KÁROLY 1974. 354-357. 6 CSÍK ANTAL —KOZMA HUBA—TAKÁCS ANDRÁS 1981. 157—158. és BÁNKINÉ MOLNÁR ERZSÉBET 1981. 125-126. 7 Lásd Kiss JÓZSEF idézett tanulmányát! 8 Szolnok Megyei Levéltár JKI Capsa III. Fasc. 1. No. 3. A levélből először KISS JÓZSEF idézett említett tanulmányában. 8
