Juhász Antal (szerk.): Migráció és település a Duna-Tisza közén (Szeged, 1990)
Fodor Ferenc: Pálospuszta benépesedése
nagybátyja hantból épített házat az 1890-es években. Másik nagybátyja, Ferenc, kinek családja nem született, visszaköltözött Jászladányba és magukkal vitték Annust is, ki nem ment férjhez. Ö ott sem tudott új életet kezdeni, így visszajött a testvérekhez Pálosra és itt is halt meg. A vállalkozó szellemű ősök jó példát nyújtottak másoknak is, habár a gyökérverés nem mindig volt sikeres. Pálospuszta tanyavilágának kialakulása eltér a nagyobb városokhoz tartozó tanyarendszerek létrejöttének folyamatától. A megkésett tagosítások miatt a tanyásodás itt jóval később zajlott le, de talán ennek következtében sokkal gyorsabban fejeződött be. A földterület birtokbavétele után az új tulajdonosok azonnal hozzáláttak annak termővé tételéhez, hiszen itt legtöbbször hiányzott a biztos háttér, melyet máshol a város — a városi ház — jelentett. Azok a jászladányi, szegedi földi stb. „kiszorult" kis- és középbirtokosok, kiknek mindenüket pénzzé kellett tenni azért, hogy Páloson nagyobb darab földhöz jussanak, ideköltözve csak a pusztaságot találták. Jól jellemzi ezt az állapotot Gémes Péter (született 1914-ben) visszaemlékezése, miszerint Alsópáloson egy pusztaház volt, melynek udvarán a „lacikonyha" - ban volt a „kemönce". „Mikor Pálost fölosztották, az idevándorolt népek először földgunyhók ban laktak, mind idejártak kenyeret sütni. Azt mondták, hogy itt napról-napra sült a kenyér, mert mindönki idejárt még vizé is." Azok, akik később települtek le, már kényelmesebb helyzetben voltak, különösen ha már feltört földet tudtak vásárolni, vagy elejében „átjártak" gazdálkodni, mint pl. a Gémes család. Felsőközponton laktak és Páloson építettek, ahová „lakót engedtek", aki vigyázott a jószágokra. Csak akkor költöztek ide, mikor a család szétosztozkodott. Követte őket a rokonság is. „Szél sógorék is lent laktak Központon. Vöttek itt egy darab fődet oszt épitöttek egy épületöt, istállót mög egy komrát. Négy fia vót. A Szél Jani bácsi, mikor mögnősűt, idegyütt lakni. Addig mög hun az egyik, hun a másik gyerök vót itt a jószágokká télön-nyáron." Pálospusztán a kis- és középbirtok volt a jellemző. A 70—100 holdas birtokosok már nagygazdának számítottak. Eves cselédeket, hónapszámosokat, feleseket, harmadosokat tartottak. A századfordulón a 100 holdon fölüli birtokosok kevesen voltak. Számuk 3 —5-re tehető. Ok idekerülésük előtt is jobbára módosabb gazdák voltak, mint pl. Szögi Mihály, aki Alsóközpontról került Pálosra. Amikor megtudta, hogy Középpáloson a már említett „Nagy Jóska birtok" eladó, följött és beszegődött a majorba cselédnek. Amikor kitapasztalta a gazdaságot — megtudta, hogy mennyi rajta az adósság —, megvette a birtokot a majorral és a jószágokkal együtt. A mesés gazdagságot a nép a szegedi nagy árvízkor talált kinccsel magyarázta. Az ilyen gyors meggazdagodásra számos vidéken találunk a nép ajkán született magyarázatot. Pálospuszta felosztása az első világháborúig befejeződött. Kialakult egy szórt tanyavilág, mely egyházilag és közigazgatásilag Kiskunmajsához tartozott. 1910-ben a lakosság száma 1201 fő. 1 8 Megindult a templomépítés előkészítése és az önálló községgé válás szervezése. Ezek a tervek a háború miatt egy emberöltővel később valósultak meg. 1 8 A Magyar Korona Országainak 1910. évi népszámlálása. Magyar Statisztikai Közlemények, Új sor 42., Budapest, 1912.557. 64
