Juhász Antal (szerk.): Migráció és település a Duna-Tisza közén (Szeged, 1990)

Fodor Ferenc: Pálospuszta benépesedése

Jászladány elrendelte, hogy „ ...az említett tagosítási ügyben még függőben levő s esetleg a jogosultak által még netán bejelentendő panaszok megvizsgálására s általában a hitelesítési eljárás keresztülvitelére határidőül az 1879. évi augusztus hó 26. napjának délelőtt 9 órája — illetőleg a következő napok — a helyszínére a Pálospusztán levő Muraközi József féle tanyára ki tűzetik". 1 2 A legelső betelepülők azok a jászladányi családok, amelyeknek már korábban is volt valamilyen kapcsolatuk a pusztával. Ok ismerték a föltörésre legalkalmasabb területeket, letelepülésükhöz az anyaközség is segítséget nyújtott. Így az 1860-as évek végén elsőként települtek Alsópálospusztára az Antal, Turi, Tálas és Rimóczi nevű családok. Alsópálospusztát 1877-ben 90 földbirtokos bírta. Ezek közül a következő családok már letelepültek: Antal Mihály Muhel Ferenc Bárkányi Mihály Ónozó István Béres József Ördög Antal Csóti József Palotás Illés Deák József Pomázi István Fodor Imre Rimóczi János Fodorjános Tálas Ignác Gera Pál Tálas János Gombos Mihály Tóth Menyhért Kapás István Tóth István Lengyel Sándor Túri István Makai Vincze Vetró József E tanyák elhelyezkedéséről némi képet ad harmadik katonai összeírás Alsópálosra vonatkozó része. (L. 4. ábra) A többi földbirtokos túlnyomórészt jászladányi volt (lásd a mellékletet), vásároltak más helységek lakói is földet, akik később ide is települtek: például Czimer József Dorozsmáról, Muraközi József és Csillag Antal Kecskemétről, Harmath Boldizsár Kistelekről, Nagy József Szegedről, Terbe Sándor Majsáról. Az eddig felsorolt családok tekinthetők Alsópálos puszta legrégebbi lakóinak. 1 3 (lásd melléklet) Felsőpálospuszta a jászkiséri közbirtokosság tulajdonában volt. A pusztára vonatkozó legkorábbi adatok a Szolnok Megyei Levéltárban található jászkiséri tanácsi jegyzőkönyvekben és a közbirtokossági jegyzőkönyvekben találhatók. Ezek alapján szinte hónapról hónapra nyomon követhető a puszta birtoklásának és legeltetésének minden problémája, eladásának folyamata. " Jászkisér tanácsi jegyzőkönyv 1865. 366. p. Szolnok Megyei Levéltár 167. 1 2 Kiskunfélegyháza tanácsi jegyzőkönyv 1879. júl. 19. Kiskunfélegyháza Városi Levéltár L. 37. F. 1. Cs. 12. (Ez a tanya néhai id. Makra Imre tanyája helyén állt.) 1 3 Az AFTH Bács-Kiskun megyei Földmérési Felügyelőségének iratai. Pálos adó-község betűsoros névjegyzéke 1877. Bács-Kiskun Megyei Levéltár, Kecskemét VI. 106. 57

Next

/
Thumbnails
Contents