Juhász Antal (szerk.): Migráció és település a Duna-Tisza közén (Szeged, 1990)

Sztrinkó István: Kiskunmajsa népének külső kapcsolatai a 18. században

a majsai tanács sem vette szívesen, ha firtatták a lakosok származási helyét, miként kiderül ez egy 1744-es vizsgálattal kapcsolatos tiltakozásukból. „... Mi pedig úgy tartjuk, hogy egy sincs közöttünk haereditarius subditus, hanem mind libertinus. ... Mink cum solemni protestatione protestálunk, hogy senki Helységünkben jobbágyot keresni ne jöjjön hatalmassággal, mert Isten tudja, mi légyen az vége. Mink ugyan, nem adja az Isten, hogy valamit kezdjünk, ha protestatiónknak enged, de annak nem engedvén, kényszerítettünk mi is magunk oltamára lenni... ha pedig azt keressük, hogy s ki honnan való, nemcsak az mi Helységünkben, de régi helységekben is mostani Lakosok Földeken kevesen maradnának...'"' Másik nehézség, hogy alig-alig van forrás Majsa 18. századi viszonyainak tanulmányozásához, mivel a Községi levéltár anyaga a háború alatt szinte teljesen megsemmisült. A közelmúltban azonban sikerült megszerezni az eddig kallódó 1753-as Liber Fundit, mely 128 redemptus nevét és vállalt redempciós összegét tartalmazza.

1

0 Bár a majsai redempciós kulcs nélkül nem lehet átszámítani az összegeket földterületre, a földkönyv jelentősége mégis nagy, hiszen a redemptus gazdák alapnévsorát adja, s bizonyos gazdasági-társadalmi tagolódásra is lehet következtetni belőle. Hosszú ideig elgondolkodtató volt viszont egy ellentmondás. A földkönyvben 128 név szerepel, TAKÁCS ISTVÁN viszont, aki a két háború között búvárkodhatott a még ép majsai levéltárban, 148 redemptort említ.

1

1 Ujabb szerencse segített a megoldásban, amikor előkerültek ZSIDÓ PÉTER feljegyzései. Tudomásunk szerint a két világháború között községi írnok, levéltárnok-féle volt, aki annyira érdeklődött a település múltja iránt, hogy a fontosabbnak, érdekesebbnek tartott iratokból, jegyzőkönyvekből, végrendeletekből 1936-ban négy nagy, kéziratos kötetet állított össze Adatok Kiskunmajsa történetéhez címmel. Másik, gépírásos összeállítása a kétkötetes Majsai Codex.

1

2 Megbízhatóságának bizonyítéka, hogy az ide átmásolt 1753-as Liber Fundi hibátlanul megegyezik az eredetivel. Mivel másolatokról van szó, nagyon fontos a hitelesség, amit Zsidó Péternél még egy másodlagos forrással való összevetés erősített meg. A TAKÁCS ISTVÁN tanulmányában szereplő hivatkozások némelyike megtalálható az 1936-os kijegyzésekben is, s ezek is egyezőek. A Liber Fundinál maradva, a Majsai Codex II. kötetében egy olyan másolat is van, amelyik lényegesen eltér az 1753-astól. Ebben 148 redemptor szerepel (ez a szám megegyezik a Takácsnál idézett számmal), s az egyes neveknél pontosan feltünteti a birtok, vagy egyes részeinek eladását is. Ha elfogadjuk, már pedig el kell fogadnunk a másolatok hitelességét, akkor két földkönyvvel kell számolnunk. Az adatok különbözősége minden bizonnyal a kettő felvétele között történt birtokváltozásokból származik. Már az elsőben is vannak változásokat rögzítő bejegyzések, melyek közül a legkésőbbi időpontja 1756. Kolozsvári Mátyás 1756. ápr. 24-én „eladta erőtlensége végett N. Tanács előtt örökössen Busa Andrásnak" 37 Ft 50 kr-os redempcióját. A másodikban ugyanakkor a legkorábbi bejegyzés 1756-ból származik, tehát valószínűleg ez időtől vezették. 'TÁLASI ISTVÁN 1977. 62. 1

0 A Liber Fundi a kiskunmajsai Helytörténeti Gyűjtemény történeti anyagában került elhelyezésre. 1

1 TAKÁCS ISTVÁN 1946. 252. 1

2 Mindkét összeállítás a majsai Helytörténeti Gyűjteményben található. 9