Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Bóna István: A budapesti egyetem professzora

volt: az ásató, restauráló, kiállító, fényképésszel, rajzolóval felszerelt önálló intézet s mindezek szoros szimbiózisa a szegedi, vásárhelyi múzeummal. Szegedi tanítványait a budapestiek mindvégig irigyelték. Elsősorban doktori témáik miatt, a szegediek tele voltak ásatással, feldolgozással, sokszor a legjobb anyagokkal. Budapesten ilyen nem volt s nem is lett. Ha valaki anyagot hozott, azt szívesen vette (pl. Petres Évától a baracskai bronzkori temetőt), de adni nem tudott. Csak utolsó aktív éveiben sikerült néhány hallgató számára a szegediekkel azonos értékű anyagot szereznem (Kemenczei Tibornak a zagyvapálfalvi, Kovács Tibornak az egyeki és hajdúbagosi bronzkori temetőket, Horváth Attilának a vaszari halomsírokat), ezeket a dolgozatokat formailag még Bannerhoz írták. A Kataszteri Intézet egykori kigondolója azonban mégis remekül feltalálta magát, ő lett az elindítója a terepbejárásra alapozott diplomamunkáknak, később doktori értekezéseknek. Már Nováki Gyula és Pusztai Rezső ilyen témával indultak (Fejér és Baranya megyében) ezeket kiváló terepbejárásos szakdolgozatok sora követte (Kalicz Nándor: Tiszazug, Gazdapusztai Gyula: Sárrét, Makkay János: Berettyóvölgy, Draveczky Balázs: Szigetköz, Torma István: Kaposvölgy, Melis Katalin: Rétköz, Szőke Mátyás: Galgavölgy, de Banner indította el Hegedűs Katalint, Stanczik Ilonát, Vadász Évát és Károlyi Máriát is őskori terepbejárásos témákkal), a sorozatot később magam is örömmel folytattam és támogattam. Maga Banner a legkiválóbb terepmunkára alapozott összefoglalásokat doktori értekezésként is elfogadta. (Torma István: Veszprémi járás). Mivel terepbejárásos témákat Méri István és László Gyula is kiadtak, bízvást elmondható, hogy a mai „archaeologia topographica" egyetemünkön született meg. Kezdetben úgy látszott, hogy kénytelenségből, aztán kiderült, hogy a régészettudomány új ágának alapjait sikerült lerakni és szakértőit kinevelni. Korántsem voltak viszont — ismét csak látszólag — irigylésre méltóak azok, akik nem vállalkoztak terepbejárásra. Ha nem volt anyaguk, akkor vagy kutatástörténetet kaptak (Ruffy Blanka, Csánk Veronika, Kabay Éva) vagy a viselettel, bútorzattal, aranymosással és hasonlókkal foglalkozó nem túl hálás témákat. A későbbi doktori disszertációknál azonban Banner is általában ragaszkodik ahhoz, hogy önálló ásatást, önálló anyaggyűjtést vagy összefoglaló kutatást dolgozzanak fel (Kalicz Nándor, Kőszegi Frigyes, Petres Éva, Trogmayer Ottó, Uzsoki András, Makkay János, Kemenczei Tibor, Kovács Tibor, Bándi Gábor, Vékony Gábor) az utóbbira Nováki Gyula a példa. Nem szerette, ha tanítványai a kandidátusi fokozat alapján szerzik meg a doktorátust, ebben az egyetem hagyományainak, tudományos tekintélyének lebecsülését és veszélyeztetését látta. 59