Móra Ferenc: Csanádvármegyei könyvtár. 5. lovassírok Kunágotán (Szeged, 1926)
Utószó - Móra Ferenc Kunágotája
Más a helyzet a 2. sír halottja mellkasán talált kétkarikás, szöge- cses vastárggyal, aminek esetében Móra meghatározása valóban téves lehet. Épp az O későbbi ásatásaiból kerültek elő sorozatosan azok a vasalások, amelyek a nyíltegezeket tartották össze, így ez az ívelt tárgy semmiképp nem lehet tegezalkatrész. (Annál inkább persze a 4. kép 25.sz. „nyílvesszó'”-je, ami valójában egy fakéregtegez erősítő pántja volt.) A karikás, ívelt tárgy nagy valószínűséggel egy fanyereg kápáját boríthatta, s e minőségében egyike legkorábbi nyeregleleteinknek. (A karikák a különféle tárgyak, tartalékfegyverzet felfüggesztésére szolgálhattak.) Végezetül ejtsünk néhány szót a kunágotai temető egyik igen jelentős sajátosságáról: a nemekről ill. a sírok elhelyezkedéséről. Móra Ferenc régészeti igényességét, tudását mi sem jelzi jobban, minthogy temetőtérképet készített és publikált, azaz helyszínrajzon rögzítette a feltárt sírok egymáshoz viszonyított térbeli helyzetét. A sok férfi és egy gyermek (feltehetően ő is fiú) temetkezés Kunágota esetében is egy olyan társadalmi képletről tanúskodik (ami egyébként honfoglalóink első két generációjának temetőire máshol is jellemző), amikor a temetőkben jelentős férfi túlsúlyt találunk; e férfiak fegyveresek; s e temetők kis lélekszámúak. Korai, ideiglenes szállások temetői ezek, ahogy ezt maga Móra is megírta már említett novellájában: „...némelyik halomban csak egy lovasvitéz tetemeit találni. A tíztizenöt síros temető már ritkaság...” A kunágotai temető fenti sajátosságai annyira eltérnek a többi, női sírokat is tartalmazó honfoglaló temetőétől, a sírok helyzete annyira rendezetlennek, esetlegesnek tűnik, hogy elemzése ki is maradt László Gyula emlékezetes 1944. évi nagy összefoglalásából (A honfoglaló magyar nép élete), amelyben a hasonló korú és jellegű temetőket is elemezte. Talán nem is véletlen, hiszen a hasonló összetételű temetők belső szerkezetének valós hátterét (a katonai szerveződést) csak a legutóbbi években világította meg a régészettudomány (Bóna, 1997.) Érdekes a kunágotai publikáció „tudománytörténeti” helye is a szegedi múzeum honfoglaló leleteinek közlése sorában. Előtte Reizner János 1891-ben és 1903-ban tett közzé honfoglaló leleteket; maga Móra Ferenc 1932-ben érintőlegesen (a temetkezési szokásokkal kapcsolatban) még említ nehányat, halála után azonban az általa feltárt leletanyagból csak néhány, elsősorban XI. századi temetőtöredéket tett közzé a szegedi Dolgozatokban Széli Márta. Újabb, nagy leletközlésre Dienes István bordányi publikációjáig (1956) kellett várni - ez utóbbi is új leletmentés anyaga volt. A Móra Ferenc által feltárt leletek jelentős részét Bálint Csanád tette közzé 1975-ben írt, de csak 1991-ben megjelent monográfiájában; a kiszombori, deszki, jánosszállási temetők részletes közlése azonban még mindig várat magára... Kürti Béla
