Nagy Ádám - Ujszászi Róbert szerk.: A VIII. Numizmatika és a Társtudományok Konferencia. Szeged, 2009. október 7-9 (Szeged, 2011)

Lapis András: Két aktuális emlékérem megszületésének rögös útja

Lapis András Két aktuális emlékérem megszületésének rögös lítja Két érem megszületésének és megvalósításának történetét szeretném Önök­kel megismertetni, amely, ha nem is tudományos előadás, de mindenféleképp fontos fragmentuma a kultúrtörténetnek. Az egyik a Haydn érem, a másik az 1991-es pápalátogatás emlékérme. l.kép 2. kép A Haydn érem, amelynek tegnap tartottuk a szegedi bemutatóját, elég régen született, nevezetesen 1982-ben. Abban az évben volt Haydn születésének 250. évfordulója és én, mint Haydn zenéjének rajongója és személyének tisztelője, ké­szítettem egy 84 mm-es öntöttbronz plakettet, amelyben már akkor benne rejlett egy eljövendő vert érem lehetősége (1-2. kép). Maga az évforduló - bár tartottak emlékhangversenyeket - nem kapott érdeme szerint kiemelt jelentőséget, így az említett plakettet úgyszólván magamnak készítettem. Csaknem húsz év telt el, amikor a Szabó-műhelyben készült egy 20 mm-es verőtő pár és két mintadarab, de valahogy az egész nem az lett, mint amit elképzeltem, ezért megint a tetszha­lál állapotába került az érem. 265

Next

/
Thumbnails
Contents