Zombori István (szerk.): A SZEGEDI ZSIDÓ POLGÁRSÁG EMLÉKEZETE (Szeged, 1990)

Péter László. Szegedi arcképek (Kiss Dávid – Sós Aladár – Horváth István – Horváth Istvánné Kalmár Ilona – Bach Endre)

közzétevő Kremnitzky Gábor éppen a jelentés írójáról, Horváth Istvánról nem tudott érdemi életrajzi tájékoztatást adni. Dr. Horváth István annak az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesületnek volt főtitkára, amelynek „boldog emlékezetű elnökét", Sándor Pált ( 1860- 1936) jelentésében idézte. Az ő — első házasságából való — fia, ifjú Horváth István (1922-1941) ama híres szegedi Hamlet­előadásnak rendezője, amelyet a Szegedi Egyetemi Ifjúság Színjátszó Tár­sasága mutatott be 1941. április l-jén a Városi Színházban, s amelynek tragikus folytatása ugyanannak az évnek október 18. napján az a kettős öngyilkosság lett, amelybe ifj. Horváth Istvánnal együtt a Gertrudis királynét alakító Tóth Kata menekült, a zsidótörvények miatt, amelyek szerelmük beteljesülése elé számukra elháríthatalannak látszó gátat emeltek. Az apa gyűjtötte össze fiának a Hamlet rendezéséhez készített tanul­mányait, és adta ki 1942-ben Örök színház címmel, Korszerű rendezés és A szegedi Hamlet alcímekkel, Sík Sándor előszavával, Hont Ferenc bevezető tanulmányával és szerkesztésében. Horváth István második felesége 1932-től az a Kalmár Ilona (1902 — 1986) volt, aki Móra Ferencnek Aranykoporsó című regényében „a kis Titnek" lett egyik modellja. A regény írására készülő Móra Ferenc­cel éppen a házassága előtti hetekben, 1932. június 21-én Balatonfüreden ismerkedett meg, és lobbantotta föl az öregedő íróban az atyáskodó gavallériával leplezett nosztalgikus érzelmeket. Mórának a Horváth házaspárhoz szóló levelei a regény keletkezéstörténetének fontos forrá­sai. Az is kiderül belőlük, hogy Horváth István szintén barátságot kötött Mórával; számára pesti antikváriumokban könyveket vásárolt, és szemé­lyesen is találkozgattak az író életének még hátralevő másfél esztende­jében. Horváth István e jelentése után alig néhány hónappal, Szálasi hata­lomrajutása után három nappal, fia halálának évfordulóján, 1944. október 18-án, szintén önkezével vetett véget életének. Csak ötvenéves volt: 1894­ben született Szegeden. HORVÁTH ISTVÁNNÉ KALMÁR ILONA Olykor az ember saját könyvtárában is fölfedez valamit. így jártam a napokban, amikor a polcon a Móra-Jciadványok közt keresgéltem. Van ugyanis a gyűjtők közt nem is ritka szokásom: grendzserizálok.

Next

/
Thumbnails
Contents