Katkóné Bagi Éva - Orbán Imre: KÉT ÉVSZÁZAD ZÁSZLÓI. A szegedi Móra Ferenc Múzeum zászlógyűjteményének katalógusa (Szeged, 2003)

Katkóné Bagi Éva: A Móra Ferenc Múzeum zászlógyűjteménye - Céhek - Ipartestületek egyesületek

CÉHEK A hatszáz éven át fennálló, vallási cölöpökön nyugvó céhek megtartó ereje volt a szakmai összefogás, az anyagi érdek és az erkölcs védelme. Szegeden 1522-ben 350 iparost számoltak. A török időkben hanyatlás következett, majd a 18. százaktól egyenletes fejlődésük figyelhető meg. A céhek a hosszú mozdulatlan évszázadok alatt szinte kasztokká lettek, bizonyítják ezt a generációkon keresztül ismétlődő vezetéknevek. A fiúnak nem volt más lehetősége, mint apja mesterségét folytatni, ellenben idegen csak benősüléssel vagy évtizedekig tartó kitartó munkával és rengeteg pénzzel juthatott be. Zárt testületek voltak, létszámuk szaporodását gátolták. A mesternek le kellett telepednie, megházasodnia és négy éven belül polgárjogot szereznie. Céhmester osztotta szét a munkát, tiltották a konkurenciát, megszabták az árakat, gátolták a szabad versenyt, a tömegtermelést. A kívülálló — lehetett bármennyire tehetséges — csak kontár maradhatott. A kontárok lettek a legnagyobb gazdasági ellenfelei a céheknek, olcsóbban adták termékeiket, legényeiknek viszont többet fizettek. Vállalták a kockázatát annak, hogy a munkán kapott kontár termékeit, eszközeit a hatóság elkobozza. Előfordult, hogy céhbeli közvetítésével bonyolították a kereskedelmet. 1833-tól folyamatosan támadták a céheket. Ekkor már nem lehetett útját állni a kapitalista termelésnek, végül az 1872-es év hivatalosan is a céhek eltörléséhez vezetett, helyüket az Ipartársulatok vették át. Céh, egyesületi, ipartestületi zászlóink tanúsítják a szegedi polgárság fellendülésének hosszú, békés fejlődési folyamatát. Múzeumunk első találkozása a céhzászlókkal 1885-ben, a Dömötörtemplom tatarozásának alkalmával történt. Reizner János a fiatal intézmény első igazgatója rögtön lépéseket tett a hajdani gazdagságot már csak nyomokban őrző zászlók javíttatását illetően. Ám alig lettek készen a hatalmas munkával, amikor az Ipartestület — mint a céhek jogutódja — panaszt tett a Tanácsnál és visszakövetelte a zászlókat. A kezdeti lelkesedés azonban hamar alábbhagyhatott, mert 1899-ben már újra a múzeumban találjuk őket és Reizner János bosszús megjegyzést fűz a naplójába a helytelen tárolás okozta újabb állagromlás miatt. A Szegedi Napló 1890. május l-jén, a templom restaurálási munkálatainak kapcsán említést tesz a céhzászlókról, melyek a sekrestye fölötti helyiségben tárolódtak, méltatlan körülmények között. Az újságíró szerint a Somogyi Könyvtár egyik szobájában kellene őket elhelyezni. 1896. június 13-án, ugyanez az újság ismét tudósít a céhzászlókról: „Az Ipartestület, amint felépül a kultúrpalota, átadja a céh zászlóikat a múzeumnak. Régen a belvárosi templomban voltak, de mivel onnan felvitték a plébánia padlására, ezért az Ipartestület visszakövetelte a relikviákat." Tehát, 1885 és 1899 évek közé esik a céhzászlók életének legmozgalmasabb időszaka: hármas tulajdonosváltás; többszöri költözés; javíttatásuk (nem tudjuk biztosan, hogy a hálóba varratást jelenti-e, vagy egyéb javíttatásról van szó). Biztosra vehetjük, hogy ez a felfokozott figyelem sem használt a zászlók állapotának. Azóta tulajdonosváltás nem történt, de a nagyméretű, nehezen kezelhető zászlók ideális elhelyezése csak részben oldódott meg. Restaurálásuk, légkondicionált helyiségben való tárolásuk a krónikus pénzhiánnyal küszködő intézményben még mindig várat magára.

9 IPARTESTÜLETEK, EGYESÜLETEK A 19. század végére Szeged teljes pompájában virágzott. Az 1879-es árvíz után felépült új palotákban a jó módú polgárság méltó módon ünnepelte és köszöntötte a millenniumot, melynek látványos eszközei voltak az igényes kivitelű, domború aranyhímzéssel, tűfestéssel megmunkált, ragyogó színekben pompázó zászlók. Ekkor már időállé) két lapos, két oldalas, hímzett zásztókat készítettek, melyek javítása, restaurálása kevesebb problémával megoldható. A közösségi élet színfoltjai, és bizonyítékai a különböző egyesületek, testületek létesítése, melyek országszerte nagy számban létesültek. Összetartó erejüket képezte: a társadalmi munkamegosztás, az ismeretség, a közös tapasztalatok cseréje, és a szórakozás igénye. A testületek zászlóikon szigorúan csak a közös munkára koncentráltak, kerülték a nemzeti színeket és a vallásos szimbólumokat. Jelmondataik a becsületes, megbízható munkavégzésre ösztönöztek, a középképeken az összefogás, az egymás segítésének szimbólumai jelentek meg, a napi politikával való foglalkozás is távol állt tőlük. évből maradt insurgens zászló a belterületi lovasságnak adatott át ( 7), zászlótartó Bittó Ferencz; A felsővárosi régi polgárőrségi zászló alatt mely szintén század elejéről való a felsővárosi lovas-bandériumnak adatott (5), Széli Antal zászlótartó kezébe. A belvárosi régi polgárőrségi zászló alatt pedig a gyalogos polgárőrség vonult ki (6); zászlótartó TaryJózsef". (Szegedi Napló 1883.október 9.) 8 „E zászlókat 1885-ben a belvárosi templom restaurációja alkalmából a plébánia hivataltól már egy ízben átvettem s akkor nagy gonddal kitisztíttattam és kijavíttattam. Erre az Ipartestület lármát csapott, hogy az övék és a Tanács el is rendelte kiadásukat. Náluk egy zugban hevertek, pusztultak és piszkolódtak egy ideig s midőn még arra a zughelyiségre is szükségük volt, mint szemetet hordták vissza a zászlókat, melyeket most újra tisztíttatni és javíttatni kell." (Reizner János leltárkönyvi bejegyzése) 9 Lásd: POZSÁR L; P. BRKSTYÁNSZKY I.