Katkóné Bagi Éva - Orbán Imre: KÉT ÉVSZÁZAD ZÁSZLÓI. A szegedi Móra Ferenc Múzeum zászlógyűjteményének katalógusa (Szeged, 2003)

Orbán Imre: A Móra Ferenc Múzeum történeti gyűjteményében őrzött zászlók ikonográfiája - 1989 utáni zászlóink

ződnek, mely aranysugarakat bocsát az alatta kék mezőben elhelyezkedő pajzsra. Alól a vörös és nemzetiszínű szalag mas­niban végződik. Az új címer elemeit tekintve ugyan a korábbi évek hagyományaiból és motívumaiból építkezik, a hangsú­lyokat azonban némileg megváltoztatta. A jelképek elhelyezése olykor ellentmond minden heral­dikai szabálynak. így kerülhetett a vörös csillag minden ki­emelés nélkül a vörös színű alapselyemre. Máskor, mivel föltűnt, hogy a vörös alapon a vörös nem látszik, aranysárga hímzéssel veszik körül a csillagot. 1956 után még az is elő­fordult, hogy a vörös alapon a vörös szimbólumokat fehér vagy kék mezőben jelenítették meg. A számtalan sablonos, egyedi sajátságokat nem mutaté) em­lékünk közül kitűnik az MSZMP Bácskiskun megyei végrehajtó bizottságának a legjobb eredményt elért járása számára ado­mányozott vándorlobogója. (127) Az erre hímzett fölirat nem tudósít arról, hogy milyen alkalomra lehetett megkapni a dup­laselyem, vörös lobogót. Középképe egy babérkoszorú-keret­ben elhelyezett, a községek villamosítását népszerűsítő jelenet. Tetején vörös csillag, alól nemzetiszínű masni. Ami „szokatlan" benne, a zásztón körbefutó, széles, színes mezei virágokkal és búzakalászokkal telehintett, fehér alapú díszítő sáv. Ugyancsak kitűnik a társai közül az 1960-as évek elején készült névadói zászló. (101) Ezen is mezei virágmotívumok láthatók, valamint egy gyermekét tartó édesanya hímzett alakja. Még említésre méltó egyik zászlónk mezőgazdasági életképe. (104) Idealizált falusi környezetet, tsz majort mutat. A háttérben épületek és egy nagyfeszültségű távvezeték, mely a vidék fejlő­dését jelképezi. Egy kombájn a beérett búzatábla bő termését aratja. Előtérben szarvasmarhákkal, sertésekkel, baromfiakkal vi­rágzó tsz udvar látható. Mindez egy idealizált, szívekkel díszített, három osztatú, faragott kapun keresztül tűnik elő. Föliratokban éíjdonság az 1956-ot követően megkövetelt magatartásra utaló „VÉDJÜK A NÉP HATALMAT!", „HŰSÉG A NÉPHEZ, HŰSÉG A PÁRTHOZ!" jelszó. Legáltalánosabb to­vábbra is a „VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK!" volt. Számos kisméretű lobogónk maradt, melyekkel a Munkás­őrség valamely alakulatát jutalmazta. Megjelenésükben, fölira­taikban ezek a legszemélytelenebbek. A kitüntetett egység megnevezése nélkül a vörös, vitrinbe szánt, gondos kivitelű, duplaselyem lobogócskákon a szervezet színes, hímzett jel­vénye fölött csak ennyi olvasható: „KIVÁLÓ SZÁZAD", „A SZÁZAD LEGJOBB SZAKASZA" stb. Az ilyen típusú katonai zászlé)kon a nemzeti jellegre piros-fehér-zöld sáv és a nemzeti színeket kiadó farkasfogazás utal. A föliratai hasonlóak: „ÉLEN­JÁRÓ SZÁZAD", „ÉLENJÁRÓ SZAKASZ" stb. Szimbólumai kicsit gazdagabbak. A babérkoszomtól ölelt mezőkben vörös csil­lagot, fegyvernemi jelzéseket láthatunk. Figyelemre méltó jelenségként megemlítjük, hogy még 1988­ban, a rendszer bukásának kapujában, amikor már igencsak érezhető volt, gyökeres változás következik, készültek mun­kásőrzászlók. Ilyen a fölirat szerint „A SZEGEDI MÓRA EERENC MUNKÁSŐRSÉGNEK A SZEGED SZŐREGI TISZA MAROS SZÖG TERMELŐSZÖVETKEZET DOLGOZÓI" által, ami sokkal inkább a tsz vezetőségét, pártszervezetét jelentheti, mint a tagság egészét, ez év januárjában készíttetett „MEGVÉDJÜK A NÉP HATALMAT" föliratú, a Munkásőrség jelvényével és a Kádár-cí­merrel ellátott, dupla, vörös selyemzászlő. (130) Alig volt haszná­latban. Hamar a múzeum gyűjteményébe került. 1989 UTÁNI ZÁSZLÓINK A Kádár-rendszer bukása és a demokratikus államrencl létre­jötte az azóta elkészült zászlókon tükröződik. A különböző tár­sadalmi csoportok, egyesületek, közösségek elkészíttették saját jelvényeiket. A 90-es években a zászlé)készítés kisebb rene­szánszát élte. Érthető módon ezekből egy sem szerepel gyűjte­ményünkben. Mindössze két, általánosan és nagyobb számban elterjedt darabunk van. Az egyik egy nagyméretű nemzetiszínű zászló, melynek közepén a hivatalos állami címer, az Árpád-sávos, kettős keresztes, szent koronás nemzeti jelképünk van. A másik Szeged város kisméretű, címeres lobogója. A címer a történeti múltat idézi. Eltávolították róla a vörös csillagot, és a diktatéira idején rajzolt, egyenes vonalakból képzett ábrázolást a hagyo­mányok által őrzött formákhoz igazították. A gyűjtemény legújabb darabja az Európai unió kék, 12 csil­laggal díszített asztalizászlaja

Next

/
Thumbnails
Contents